Több mint 7 százalékkal zuhantak a General Electric (GE) részvényei az amerikai tőzsdenyitás előtti elektronikus kereskedésben, miután a konszern közzétette vártnál gyengébb gyorsjelentését. 

Elmaradt ugyanis, méghozzá nem is kevéssel az egy évvel korábbi 21 milliárd dollártól 

és pláne a FactSet 21,3 milliárd dolláros elemzői konszenzusától a cég negyedik negyedéves 20,3 milliárd dolláros bevétele. 

Fotó: DYCJ / AFP

A három részre való szétválását a közelmúltban bejelentő vállalat az év utolsó három hónapos periódusában ráadásul ismét veszteséget termelt, amelyből egy részvényre (EPS) 3,55 dollár jutott. A korrigált EPS-sorba ugyanakkor 0,92 cent nyereség került, ami 7 centtel meghaladta a FactSet konszenzusadatát. Idén Larry Culp vezérigazgató szerint a GE 2,8 – 3,5 dollár korrigált EPS-t gazdálkodhat ki, ami messze alulmúlja a 4 dolláros elemzői várakozást. 

A szabad pénzáram (FCF) esetén azonban éppen fordított a helyzet, hiszen amíg a Wall Street 5,16 milliárd dollárt vár 2022-re, Culp 5,5 – 6,5 milliárd dolláros friss előrejelzéssel szolgált, amelyet 2023-ra ráadásul már 7 milliárd dollárra taksált. A tavalyi egész éves 1,9 milliárd dolláros FCF egyébként 2020-hoz mérten megtriplázódott. 

A vezérigazgató, aki különösen a repülőgépalkatrész-gyártásban lát nagy lehetőséget a növekedésre, drámainak nevezte a vállalat adósságának csökkenését is.

Közel 4 százalékot veszített az értékéből tőzsdenyitás előtt a Raytheon is, mivel a hadi- és repülőgép-ipari konszern negyedik negyedéves értékesítései mindössze 17 milliárd dollárra rúgtak a piac által várt 17,3 milliárd dollárhoz képest, jóllehet tavalyelőtt még csupán 16,4 milliárd dollárt tett ki a társaság utolsó negyedéves üzleti forgalma. A Raytheon 1,08 dollár kiigazított EPS-ről számolt be, az elemzői előrejelzést 6 centtel megfejelve, míg az egy részvényre jutó nyers profit 46 centre hízott a 10 centes bázishoz képest. 

A közel ötszörös bővülést a menedzsment a légi közlekedés fellendülésével magyarázta az ünnepi szezonban, lévén az utazási korlátozások részleges feloldása miatt megugrott a repülőgépipari termékek és szolgáltatások iránti kereslet is. 

A hosszú távú kilátások a kereskedelmi és katonai repülőgépek piacán továbbra is kedvezőek. Jó pozícióban vagyunk hozzá, hogy 2022-ben is növeljük az értékesítést, a nyereséget, a szabad cash flowt, valamint az árrést is

– vetett egy pillantást a jövőbe Greg Hayes elnök-vezérigazgató.