BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jutalékfizetési huzavona állhatott az Apple-szolgáltatások leállásának hátterében

Több Apple-szolgáltatás is elérhetetlenné vált hétfő délelőtt, amely fennakadást okozott a home office-ban dolgozók számára és a bolti termékátvételi rendszerben is.

Az Apple több online szolgáltatása – köztük az App Store, az Apple Music és az Apple Maps – is leállt hétfő reggel – számolt be a CNET.  Az Apple néhány vállalati és kiskereskedelmi rendszerét is érintette a kiesés, ami fennakadást okozott a távmunkavégzésben és a bolti eszközátvétel során is.

A leállásról szóló értesítések némelyikében az állt, hogy időszakos problémákat tapasztalhatnak a szolgáltatással kapcsolatban, míg mások arról számoltak be, hogy a szolgáltatás túl lassú lett, vagy teljesen elérhetetlenné vált.

Fotó: BROOKS KRAFT / AFP

Mindeközben az is kiderült, hogy az Apple nem hajlandó jutalékot fizetni a Google-nak. A Google TV-vel vagy Android TV-vel működő készülékekkel rendelkező fogyasztók emiatt már nem tudnak filmeket kölcsönözni vagy vásárolni az Apple TV alkalmazáson keresztül – írja a Daring Fireball blogoldal.

A Daring Fireball megjegyzi, ugyanez volt a helyzet már az Amazon Fire platformján lévő Apple TV alkalmazással kapcsolatban is. Felmerül a kérdés, hogy miért nem hajlandó az Apple olyan jutalékot fizetni, amelyet a saját ökoszisztémájában is megkövetel az alkalmazásfejlesztőktől.

Gigafelvásárlást jelentett be az Amazon

James Bond a jövőben az Amazon Prime kínálatában menti meg a világot, illetve Rocky bajnoki öveit is az Amazon trófeás szekrényében kell keresnünk a későbbiekben. A streamingháborúba immár hivatalosan is bejelentkezett az Amazon Prime, miután az anyavállalata a versenyhatósági jóváhagyást meg sem várva véglegesítette a Metro-Goldwyn-Mayer filmstúdió felvásárlását.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.