Jó hangulatban kezdődött a hét az európai részvénypiacokon, a vezető nyugat-európai indexek többsége számottevő, egy-másfél százalékos erősödéssel zárt hétfőn. A magyar még az alapvetően optimista befektetői környezetben is felülteljesítő volt, a BUX négy százalékkal 43 457 pontig pattant fel. A parkett forgalma meghaladta a 10,6 milliárd forintot.

A jelentőse emelkedésben vállvetve vállalt oroszlánrészt az OTP és a Mol. Az első számú hazai bankpapír 5,7 százalékot, az olajtársaság pedig 5,3 százalékot menetelt, előbbi záróára 10 465, utóbbié 2842 forint volt.

BEF-alapok, részvények, növekedés Businessman hand kéz rámutat pointing finger to növekedés growth sikeres success pénzügyi finance üzlet business chart of metaverse metaverzum technology financial graph investment analízis diagram on analysis stock market tőzsde  background with digital economy exchange.
Fotó: Shutterstock

Kisebb mértékben ugyancsak drágult a két másik blue chip, a Richter és a Magyar Telekom is. A gyógyszergyártó kurzusa 2,3 százalékkal 7665 forintig, a távközlési részvényé pedig fél százalékkal 411 forintra kapaszkodott fel.

A legjobb teljesítményt a közel tíz százalékot ralizó BIF papírjai tudhatják maguk mögött, míg a másik póluson az OXO részvényesei hét százalék feletti árfolyamveszteség miatt szomorkodhatnak.

Lendületesen indult a hét a forint piacán is, a hazai fizetőeszköz fél százalékkal egészen a 382-es szintig erősödött az euróval szemben, míg a dollárhoz képest 1,7 százalékkal értékelődött fel. Az amerikai pénz egységéért 358,2 forintot kértek a pesti tőzsdezáráskor.