Jó erőben vannak a befektetési szolgáltatók, a szektor hazai képviselői tavaly tetemes eredménybővülést tudtak felmutatni, részben a 2021-ben is a pandémia első évét idéző, kiemelkedően élénk részvénypiaci forgalomnak köszönhetően. A BÉT-en a cseh Wood & Company mögött tavaly a második legnagyobb forgalmat lebonyolító Concorde Értékpapír Zrt. befektetési szolgáltatásból származó bevételei bő ötödével, 7,6 milliárd forintra emelkedtek, miközben az alaptevékenységből elért eredmény is hasonló ütemben gyarapodott. Az anyagi és a személyi ráfordításokat, valamint az értékcsökkenést is tartalmazó üzleti eredmény másfélszeresére, 1,74 milliárd forintra hízott, az adózott nyereség pedig bő harmadával múlta felül a 2020-as szintet. Ezen a soron 2,7 milliárdot jelentett a szolgáltató.

tőkepiac Businessmen trading stocks. Stock traders looking at charts, indexes and numbers on multiple computer screens. Colleagues in discussion in traders office. Broker pointing on market data on monitor.
A 12 felügyelt hazai befektetési vállalkozás összesített bevételei harmadával bővültek az első negyedévben, a 119 milliárdos forgalom egyben új első háromhavi csúcs az utóbbi 20 évre visszanyúló adatok alapján
Fotó: Shutterstock

 

A befektetési szolgáltatók pesti parketten zajló versenyében tavaly a harmadik helyen záró Erste Befektetési Zrt. a 2020-astól csekély mértékben elmaradó, 42 milliárd forintos bevétel mellett is szép eredményjavulásról számolt be. A befektetési szolgáltatási tevékenység negyedével magasabb, 18,2 milliárdos eredményt szállított, mivel a ráfordításokból ötmilliárdot tudott lefaragni a brókercég. Az üzleti eredmény – a Concorde-hoz hasonlóan – másfélszeresére, 9,3 milliárdra ugrott. Mivel a pénzügyi műveletek eredője is több százmilliós pluszt mutat, a nettó nyereség ennél is magasabbra, 9,8 milliárdra futott fel.

A piaci tortából az előzőknél kisebb szeletet kihasító Equilor Befektetési Zrt. növekedése még a nagyobb versenytársain is túltett. A brókerház forgalma és befektetési szolgáltatási eredménye egyaránt mintegy 60 százalékkal ugrott meg, az előbbi 4,6, az utóbbi 3,6 milliárd forintot jelentett tavaly. Az üzleti eredmény ezzel egyidejűleg négy és félszeresére, az adózás utáni profit pedig csaknem a négyszeresére, 1,2 milliárdra hízott. A kiemelkedő teljesítmény mellett a dolgozóikat is megbecsülték a brókercégek. Az Equilor közel ötödével, a Concorde 14 százalékkal fordított többet személyi kiadásokra, ugyanez a tétel az Ersténél is 12 százalékkal emelkedett.

A lendületből 2022 elején sem veszített a szektor, ami a háborús helyzet és a kamatemelési félelmek miatt felkorbácsolt piaci hullámok és a megugró kereskedési forgalom tükrében persze annyira nem is meglepő. A Magyar Nemzeti Bank friss adatai szerint a 12 felügyelt hazai befektetési vállalkozás összesített bevételei harmadával bővültek az első negyedévben, a 119 milliárdos forgalom egyben új első háromhavi csúcs az utóbbi 20 évre visszanyúló adatok alapján.

A többi eredménysoron még ennél is dinamikusabb növekedést tudhat maga mögött az ágazat. A befektetési szolgáltatások eredménye bő másfélszeresére, az üzleti eredmény pedig több mint kétszeresére hízott egy év alatt, mindebből pedig 85 százalékkal nagyobb, 8,7 milliárdos adózás utáni nyereségre tettek szert. Ezzel párhuzamosan a brókerházak tőkehelyzete is sokat javult. A tavaly év végén még 91 milliárd forintos saját tőke március végére megközelítette a 141 milliárdot, egy év alatt pedig duplázott ezen a soron a szektor.