Kitart a lendület a pesti tőzsdén, 395 forint alatt az euró
Kora délután is lendületben maradt a hazai tőzsde, a BUX a Mol és az OTP szárnyalásának köszönhetően 1,8 százalékkal emelkedik. A vezető részvényindex ezzel már stabilan 41 ezer pont felett jár, és egyúttal felülteljesítő a zömében fél–egy százalék közötti plusznál járó nyugat-európai indexekhez képest.
A német DAX 0,7, a francia CAC 40 0,9 százalékkal került feljebb, míg a spanyol és az olasz börze néhány tized százalékos erősödést mutat. Londonban ma és holnap is zárva tart a tőzsde, a britek II. Erzsébet királynő uralkodásának 70. évfordulóját ünneplik.

A magyar parkettre visszakanyarodva, az OTP ralija újabb két és fél százalékos emelkedéssel folytatódik ma, a bankpapírt 9400 forintig kapaszkodott föl. Az olajárak esésével dacolva két százalék feletti plusznál jár a Mol is, melyet jelenleg 2817 forinton jegyeznek.
A Richter 1,3 százalékkal, 7395 forintig tornázta fel magát. A nagypapírok közül csupán a Magyar Telekom gyengélkedik, a távközlési részvény kurzusa félszázalékos lejtmenetet követően 380 forintnál jár.
A forint árfolyama a reggeli jelentős erősödést követően kora délutánra stabilizálódni látszik, az eurót néhány fillérrel 395 forint alatt jegyzik jelenleg, a dollár egységéért pedig 369-et kérnek a devizapiacon.


