Kedden délelőtt 406,8 és 408,8 között oszcillál az euró-forint, miután a kurzus hétfőn a 410,20-os meghatározó technikai szint alatt tudott zárni. A sáv alját a 401–402 közötti erős támasz jelöli ki. A piaci szereplők az MNB kedd kora délutáni kamatdöntésére várnak, amelyet 14 órakor jelentenek be, majd 15 órakor Virág Barnabás alelnök tart sajtótájékoztatót.

A Bloomberg felmérésében részt vevő 14 elemzőből 11 szerint a döntéshozók egy teljes százalékponttal, 11,75 százalékra emelik az irányadó kamatlábat. A várakozások 50 és 125 bázispont között szóródnak. 

Ezt követően a csütörtöki egyhetes betéti tenderen szintén 1 százalékkal emelkedhet az irányadó ráta. 

Hungarian coin of 10 forints lies on a dark surface closeup. Money of Hungary. News about economy or currency. Loan and credit. Tax and inflation. Magyar forint. Blue-green tinted vertical stories
Fotó: Shutterstock

A 100 bázispontos konszenzus azt jelenti, hogy egy ilyen lépéssel a jegybank nem igazán fordítaná meg a forint gyengülő trendjét, ezért más bejelentésre is szükség lehet, mivel mind az euró-forint, mind a dollár-forint árfolyam a mindenkori történelmi maximum közelében mozog, ami további felfelé mutató inflációs kockázatot hordoz magában – mondta Varga Zoltán, az Equilor szenior elemzője, hozzátéve:

logikus kiegészítő lépés lenne a bankok kötelező tartalékrátájának emelése, amely 2016. december elseje óta 1 százalékon áll. Itt egy 50 vagy 100 bázispontos emelés jelentős likviditáselszívó hatású lépés lenne, és segíthetné a forint árfolyamának korrekcióját.


Az EU keleti szárnyán az elszabadult inflációval szembeni éles szigorítások után Magyarország regionális versenytársai jelezték, hogy lassíthatják vagy teljesen leállíthatják a kamatemelések ütemét, mivel az ukrajnai háború által gerjesztett energiaválság várhatóan elfojtja a növekedést, ám Magyarországnak nincs más választása, mint folytatni a kamatemelést az infláció megugrása és a forint gyengülése miatt – véli Trippon Mariann, a CIB Bank Magyarország elemzője.

A forint idén 10 százalékot gyengült, többet, mint a Bloomberg által nyomon követett 23 feltörekvő piaci devizák többsége, kivételt képez az argentin pezó és a török ​​líra.


A Bloomberg kiemelte, hogy Magyarországon az egyik legmagasabb a reálkamat az Európai Unióban, de az ország energiaimport-függősége, az idei választások előtt a kormányzati kiadások megugrása, valamint az Európai Bizottsággal folytatott több milliárd eurós támogatási vita, mind-mind hozzájárult a forint gyengüléséhez.

Kevin Daly, a Goldman Sachs közgazdásza szerint 

a magyar jegybank várhatóan belemerevedik a héja álláspontba.