Ma 13 órától kormányinfó

– hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

törvény és igazságosság Law and Justice, Legality concept, mérleg Scales of Justice, Justitia, Lady Justice in front of the European Union flag in the background. Európai Unió zászló
Fotó: Shutterstock

Brüsszel kontra Magyarország

A tájékoztató apropója alighanem az, hogy újabb fordulat állt be az Európai Bizottság és a magyar kormány között hónapok óta húzódó vitában.

Emellett szól az is, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter éjfél után posztolta:  

a magyar kormány elküldte válaszlevelét az Európai Bizottságnak a költségvetési kondicionalitási eljárásban.

 

A tárcavezető kiemelte: a választ intenzív egyeztetés előzte meg. Ismertette, hogy egy hónap alatt tíz videókonferenciát és számos megbeszélést tartottak az Európai Bizottsággal, a százat is meghaladta a köröztetett és egyeztetett intézkedési tervezetek száma.

A kormány átfogó intézkedéscsomagot tett le az asztalra azzal a céllal, hogy a bizottság valamennyi aggályát orvosolja

– hangsúlyozta Varga Judit, hozzátéve, hogy a kabinet a továbbiakban is nyitott a konstruktív párbeszédre.

Nehezített pálya

A területfejlesztés mellett az uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli miniszter, Navracsics Tibor júniusban még úgy értékelt a VG-nek, hogy

nehezített pályán haladunk, nem titok, hogy a szakmai kérdéseket gyakran felülírják a politikai viták.

 

Ez azt jelenti, hogy bár Brüsszel szerint a jogállamisági vita és az uniós források folyósítása között nincs érdemi összefüggés, a valóságban eddig nagyon úgy tűnt, igenis van.

Navracsics lapunknak még a nyár elején megelőlegezte:

Reális célnak tartja, hogy még az idén megnyerje a két legfontosabb brüsszeli csatát, amelyeken az múlik, hogy Magyarország hozzájusson a 21,7 milliárd euró kohéziós támogatáshoz, illetve a helyreállítási alapból a visszatérítendő támogatásokkal együtt 15,5 milliárd euróhoz.

A VG élőben közvetíti 13 órától a kormányinfót.

Az ársapka volt a téma a legutóbbi kormányinfón

Ezt megelőzően július 30-án tartottak kormányinfót. Akkor az üzemanyagokra vonatkozó ársapka változásai kerültek terítékre. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette: elfogadva a Mol javaslatát a kormány csak a magántulajdonú gépjárművekre, a mezőgazdasági erőgépekre, traktorokra és a taxikra tartja fenn a 480 forintos garantált üzemanyagárat.