BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Eid al-Adha in Turkey's Izmir

Ilyen olcsón még soha nem lehetett lírát váltani a törökországi nyaralásra

A török fizetőeszköz hat százalékot gyengült a forinttal szemben az elmúlt egy hét alatt: lehet tovább várni a váltással, de nem feltétlenül érdemes.

Erdogan minden igyekezete ellenére sem tudta megnyugtatni a nemzetközi befektetői közösséget: a líra tovább gyengült, Törökország fizetőeszközét mind a forinttal, mind az euróval és a dollárral szemben történelmi mélypontján jegyzik.

Eid al-Adha in Turkey's Izmir
Fotó: AFP

A líra azt követően zuhant újabb mélységekbe, hogy Erdogan bejelentette, Mehmet Simseket nevezi ki pénzügyiminiszternek, aki korábban dolgozott már az elnök kabinetjében.

Simsek kinevezésétől a piac gazdaságpolitikai fordulatot vár, ehhez azonban idő kell: a devizaárfolyamok pedig ezt árazzák.

A Goldman Sachs elemzői szerint még ha Simsek és a kormányzat ki is tart a gazdaságpolitika racionalizálása mellett, a líra a jelenlegi 21,25-ös dollárral szembeni szintről 28-ig szakadhat egy éven belül, már csak azért is, mert a végső siker erősen kétséges. A valós fordulathoz ugyanis egy ortodox jegybanki vezetésre és Erdogan türelmére is szükség van, ami az elemzők szerint egy kényes együttállást feltételez.

Történelmi mélyponton a líra, Erdogan hatalmon maradásától tart a piac

A török fizetőeszköz értéke soha nem volt még ilyen alacsony a dollár ellenében, és egyelőre semmi sem utal arra, hogy hirtelen megfordulna az évek óta tartó gyengülés.

Erdogan múlt vasárnapi választási győzelme óta a líra 5,5 százalékot esett az euróval, 5,8 százalékot a dollárral és 5,98 százalékot a forinttal szemben.

Év eleje óta 18,6 százalékot gyengült a líra a forint ellenében.

A piac azért sem tekint felhőtlen boldogsággal Simsek kinevezésére, mert Erdogan még győzelmi beszédében is arról beszélt, hogy alacsony fogja tartani a kamatlábakat, tovább mélyítve ezzel az országot sújtó inflációs- és devizapiaci gondokat.

Az új pénzügyminiszter beiktatásakor ugyanakkor egyértelművé tette saját céljait:

Az infláció egy számjegyűvé zsugorítása már középtávon, míg a folyó fizetési mérleg hiányának csökkentése hosszabb távon létfontosságú az ország számára.

– mondta Simsek. 

Olyan történt a török inflációval, amire négy éve nem volt példa

Valamelyest fellélegezhettek a törökök májusban, amikor is az infláció másfél éves mélypontra csökkent. Ehhez azonban számviteli trükk kellett, a statisztikai hivatal új számítási módszert alkalmazott, kivette a lakossági gázárakat a fogyasztói kosárból. Sokáig azonban nem örülhetnek, az árnyomás enyhülése vélhetően nem lesz tartós.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.