BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kedvezőtlenebb környezet és magasabb adók várnak a Molra

Az olajipar külső környezete valamivel kedvezőtlenebb lehet a második félévben, és a Mol adóterhei is ismét emelkedhetnek, de a vállalat 3 milliárd dolláros idei EBITDA-célja így is teljesülhet az elemzői várakozások alapján.

Nem tudott tartósabb lendületet adni a Mol részvényárfolyamának a péntek hajnalban közzétett, jelentős növekedést hozó negyedéves gyorsjelentés. A nyitásban mutatott egyszázalékos emelkedést követően kora délután már ismét az előző napi záró ára körül kereskedtek az olajpapírral.

Mol, Budapest,,Hungary,-,September,20,,2022:,The,Mol,Tower,,First
Az első félévinél gyengébb iparági környezet és magasabb hazai különadók várhatnak a Molra / Fotó: Shutterstock

Pedig a hazai olajtársaság kitett magáért, és az elemzői várakozásokat is felülmúló, több soron duplázódó teljesítményről számolt be az április és június közötti időszakra vonatkozóan.

Erős negyedévet tudott zárni a Mol, amely felülmúlta az elemzői várakozásokat is, így CCS EBITDA soron duplázni tudott tavalyhoz képest, 825 millió dolláros eredményt elérve. A Downstream szegmens kiemelkedően jó negyedévet teljesített, a finomítói marzs növekedése és a petrolkémiai marzs emelkedése is segítette a bővülést. A profitabilitás is javulni tudott ebben a periódusban, így a nettó profit is kétszeresére nőtt

összegzett Grébel Szabolcs, a K&H Értékpapír elemzője. A szakértő kiemelte, hogy a CCS EBITDA eredmény megfelelt a K&H Értékapír saját prognózisának.  Ami ennél is lényegesebb, a vezetőség megerősítette korábbi, 2024 egészére vonatkozó eredménycéljait is:

  • a CCS EBITDA elérheti a 3 milliárd dollárt, 
  • az üzemi eredmény (EBIT) 1,6 milliárd dollár lehet, 
  • tőkeberuházásokra pedig 1,7 milliárd dollárt fordítanának, 
  • napi 90 ezer hordós olaj- és gázkitermelés mellett.

Erste: ismét nőhetnek a Mol adóterhei

Összességében elmondható, hogy a Mol második negyedéves eredménye jobb lett a vártnál. A cég az első félévben elért 1,53 milliárd dollár CCS-alapú, tisztított EBITDA eredménye lehetővé teszi az év teljes egészére várt 3 milliárd dolláros EBITDA elérését – vélekedett Pletser Tamás, az Erste olaj- és gázipari elemzője.

Az iparági környezetet illetően az Erste kissé gyengébb finomítói marzsokra számít a második félévben, miközben a magasabb gázárak segíthetik a kitermelési üzletágat.

Pletser Tamás arra is figyelmeztetett, hogy a magyar állam várhatóan emelni fogja a különadókat. Az Ural/Brent különbségre kivetett adó küszöbértékét augusztus 1-jétől a korábbi 7,5 dollár/hordóról 5 dollárra csökkentette a kormány. A szakértő vélekedése szerint várható, hogy a hazai bányajáradék és az árbevételre kivetett különadó is változni fog.

A tőzsdei kilátásokkal kapcsolatban pedig azt hangsúlyozta, hogy a Mol-részvények árfolyammozgása elsősorban a külső környezettől és a magyar állam adópolitikájától függ rövidtávon.

Másfél év múlva lesz képes leválni az orosz olajról a Mol

A társaság jelentésében közölte, hogy egyelőre nincs fennakadás a Barátság kőolaj-vezetéken érkező szállításokban, bár készülnek arra, hogy ezen a szállítás a jövőben leáll.

Ha ez a teljes leállás most következne be, a Mol részben át tudja csoportosítani az ellátást az Adria kőolaj-vezetékre, de emiatt két nagy finomítójának kapacitáskihasználtságát 80 százalékra kellene csökkentenie

– hangsúlyozta Pletser. A vállalat készül arra, hogy teljesen le tudjon válni a vezetékes orosz szállításokról, de ehhez több időre és beruházásokra van szükség, amelyek folyamatosan történnek.

Az Erste arra számít, hogy a Mol 2025 végére készül el azokkal a beruházásokkal, melyek lehetővé teszik a vezetékes orosz olajról való leválást, és ettől kezdve a cég belső finomítói is teljesen elláthatók lesznek nyersolajjal a tenger felől.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.