Három kört vert az elemzőkre a Covid-vakcina gyártója: robog a BioNTech szekere
Alaposan meglepte az elemzőket a német székhelyű BioNTech gyógyszeripari vállalat, mely a legtöbbek számára a Pfizerrel közösen kifejlesztett Covid-vakcinájáról lehet ismerős: a harmadik negyedév során a mainzi gyógyszercég 1,2 milliárd dolláros árbevételre tett szert, háromszor akkora összegre, mint amiről az elemzői konszenzus szólt.

Meglepte az elemzőket a BioNTech
A BioNTech a profitsoron is nagyot gurított: az elemzők 1,84 eurós egy részvényre jutó veszteséget vártak a cégtől, ezzel szemben a vállalat 0,81 eurós nyereséget (EPS) tudott felmutatni a harmadik negyedév során.
A cég friss gyorsjelentését a piacok egyértelműen kedvezően fogadták, a német tőzsdén jegyzett papírok közel 3 százalékot erősödtek a számok láttán, az idei teljesítmény ugyanakkor még így is csak 1,3 százalékos pluszt mutat a cég háza táján, a részvény ugyanis jelentős leértékelődésen ment át az év első felében.
A vállalat közleménye szerint a várakozásokat könnyedén leköröző számokat elsősorban annak köszönheti, hogy az európai és a brit gyógyszerfelügyeleti hatóságok a vártnál korábban engedélyezték a Covid új variánsainak megelőzését célzó vakcináikat, melyeket egyébként ugyanúgy a Pfizerrel együtt fejlesztenek, mint a pandémia alatt megalkotott oltóanyagokat.
Az elemzők szerint pedig a cég fenntartható felfutását alapvetően pontosan ez gátolja: a BioNTech ugyanis még mindig erősen függ a Covid-vakcina értékesítésének alakulásától, még úgy is, hogy a cég az elmúlt időszakban egyre intenzívebben igyekszik betörni a gyógyszerfejlesztés más szegmenseibe, elsősorban a rákkutatás területére is. A vállalat kutatásának középpontjában jelenleg a kissejtes tüdőrák és a tripla-negatív emlőrák elleni gyógymódok kutatása áll, ezzel párhuzamosan viszont zajlik egy mRNS-alapú rák elleni vakcina vizsgálata is.
A BioNTech-kel a Covid-vakcinák terén szorosan együttműködő Pfizer múlthéten tette közzé számait, melyek a német vállalathoz hasonlóan minden várakozást felülmúltak.


