BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ügyfeleket vett a Volksbank

Akvizíció. A Magyarországi Volksbank Zrt. 2009. október elsejével átvette a BNP Paribas magyarországi kis- és középvállalkozási körbe tartozó ügyfeleinek egy részét – tudatták lapunkkal az érintettek. A jogszabályi előírásoknak megfelelően az állományátruházáshoz szükséges engedélyezési eljárások lezajlottak, mind a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, mind a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyta azt. A tranzakció volumenéről a két érintett nem adott tájékoztatást, azt üzleti titokként kezelik.

Az akvizíció a Volksbank értékelése szerint szervesen illeszkedik a hitelintézet elmúlt több mint másfél évtizedben követett stratégiájához, hiszen annak középpontjában 1993 óta a mikro-, kis- és közepes vállalkozások, valamint a társadalom gerincét alkotó középrétegek kiszolgálása áll. A BNP Paribas pedig azzal indokolta a lépést, hogy a vállalati és befektetési banki üzletága a közelmúltban felülvizsgálta a stratégiáját, és úgy döntött, a jövőben az eddig is meglévő nagyvállalati ügyfélkörére koncentrál. (A hitelintézet zártkörű, meghívásos pályázat keretében több jelentkező közül választotta ki a Volksbankot.)

A Volksbank hazai történetében nem először hajt végre ilyen akvizíciót. A hitelintézet 2005 decemberétől kezdődően, három lépcsőben átvette az egykori Általános Értékforgalmi Bank Zrt. (ÁÉB) 16 működő fiókját. Az akvizíciók során az átvett betétállomány több mint 86 milliárd forintra rúgott, a hitelállomány meghaladta a négymilliárdot, s több mint 21 ezer új ügyfél került a Volksbankhoz.

A Volksbank a magyar piacon a közepes méretű szereplők közé tartozik: a 2008 végi, 531 milliárd forintos mérlegfőösszege alapján – ha a fióktelepeket nem számítjuk – 11. volt a hazai hitelintézetek rangsorában, adózott nyeresége megközelítette a kétmilliárd forintot. A bank 70 egységből álló országos fiókhálózatán, hét franchise-kirendeltségén és 500 fős közvetítői hálózatán keresztül szolgálja ki ügyfeleit.

A hitelintézet főrészvényese a Volksbank International AG, az Österreichische Volksbanken, a DZ (Deutsche Zentral-Genossenschaftsbank), a WGZ (Westdeutsche Genossenschafts-Zentralbank Bank) és a BPBF (Banque Fédérale des Banques Populaires) közös nemzetközi holdingja. A Magyarországi Volksbank Zrt. szorosan együttműködik a Victoria-Volksbanken Biztosítótársasággal is, amelynek termékeit és szolgáltatásait a bank fiókhálózatán keresztül vehetik igénybe az ügyfelek.

A BNP Paribas 2006. szeptember 1-je óta saját fióktelepeként működteti a kereskedelmi banki tevékenységet végző, elsősorban nagyvállalatokat, illetve jelentős megtakarítással rendelkező magánszemélyeket kiszolgáló bankot. Emellett több, specializált leányvállalat révén képviselteti magát Magyarországon: a bankcsoport tagja egyebek mellett a Magyar Cetelem, és a jelzálog-finanszírozást kínáló UCB Ingatlanhitel is. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.