Franciaországban széles körben váltott ki elégedetlenkedést a 2024-es olimpiai játékok megrendezése, de ekkor a köztársasági elnök azzal igyekezett nyugtatni a kedélyeket, hogy az esemény egy közösségi program lesz, amely minden érdeklődő számára elérhető szórakozást nyújt. Nemrég azonban nyilvánosságra kerültek a megnyitóünnepségre kapható jegyek árai, és a „nép olimpiája” kifejezés egészen átértelmeződött.

PARIS, FRANCE, March 2023: Top view of flag of french olympics games 2024 with grunge texture. no flagpole. Plane design, layout. official logo of SOG 2024 in Paris
Fotó: Shutterstock

A Szajna rakpartján ugyanis a vízi sportolók július 26-i felvonulására kapható belépők a teljes kínálat legolcsóbb darabjai. 

Egy ilyen ülőhely ára 2700 euróba (egymillió forint) kerül, ami kérdésessé teszi, hogy az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezők hogyan is tekinthetik majd meg a ceremóniát 

írta meg a Times.

Korábban francia illetékesek azt állították, hogy a több kilométeres felvonulást egyes pontokról még ingyen is lehet majd látni. A jegyárak megjelenése viszont tovább szította a feszültséget Párizsban.

Álönkéntesek terveznek szabotázsakciót a párizsi olimpia ellen, így borítanák Macron tervét

Emmanuel Macron köztársasági elnök rendszere elleni tiltakozásként szerveződik az olimpiai álönkéntesek csoportja. A francia elnök legutóbb a nyugdíjreformmal szított indulatokat az országban, és bár a tüntetések már visszafogottabbak, a nép haragja még mindig sokakban él.

A felháborodott tömegek élére a radikális baloldali pártvezér, Alexis Corbiere állt, aki rámutatott, hogy a 2700 euró több mint kétszerese a francia havi minimálbérnek.

A bolygó leggazdagabb emberei közé kell tartoznod, ha részt akarsz venni a 2024-es olimpiai játékokon

– írta Twitteren Corbiere.

Az olimpia szervezőit sok támadás éri, amiért nem biztosítanak elég olcsó jegyet a játékokra. Februárban és márciusban már elkelt 3,25 millió belépő, a múlt héten megnyílt értékesítési ablakban pedig további 1,5 milliót hirdettek meg. 

Ezek közül az atlétikai számokra 680 eurótól lehet bejutni, az úszásra 500 eurótól, a tornára pedig 480 eurótól.

A rendezők azt mondják, voltak olcsóbb tikettek is a rendszerben, de azokat az értékesítés megnyílásakor azonnal elkapkodták. Állításuk szerint a 1,5 millió jegy értékesítésére 4 millió vásárló jutott.

A szervezőbizottság vezetője, Tony Estanguet azzal igyekezett nyugtatni az embereket, hogy a párizsi jegyek így is olcsóbbak, mint a 2012-es londoni játékoké voltak. A kritikusok viszont azzal érvelnek, hogy Londonban kétszer annyi olcsó jegyet kínáltak, mint most. Estanguet elismerte, hogy számítottak a felháborodásra az értékesítés kezdete előtt.

A francia sportminiszter is felszólalt a szervezők védelmében. Amélie Oudéa Castéra volt profi teniszező úgy véli, mivel olimpiát négyévente rendeznek, kiemelt eseményről van szó. Hozzátette, a párizsi árak átlagosnak mondhatók:

Nem rugózunk a jegyárakon, amikor egy Madonna-koncertről van szó.

Ennek ellenére az RTL rádió közvélemény-kutatásából az derült ki, hogy a franciák 82 százaléka túl drágának találja az olimpiai jegyek árát.

A szervezők úgy számolnak, hogy a játékok 4,4 milliárd eurós költségvetéséből a jegyeladás 1,4 milliárdot fog visszahozni. Az év végén kezdődik a jegyértékesítés utolsó köre, amikor 5,5 millió belépőt hirdetnek meg.

Az eddigi legdrágább jegyért 12 500 eurót kellett fizetni.