Egyetlen derogációval sem könnyű

A vámjog kérdésköre azért kelt különös tiszteletet, mivel közismert, hogy az alapító hatok közötti vámunió létrejötte a voltaképpeni közös piac alapját jelentette, s mint ilyen, minden további intézmény és politika, valahol erre az alapzatra (is) épült. Az EU külső határainak átlépésekor begyűjtött vám automatikusan Brüsszelbe, a közösségi kasszába vándorol. Bár a világkereskedelem liberalizálása nyomán a vámok aránya csökkenő, súlyuk az EU életében ma is tetemes: a közösségi bevételek 20 százaléka vámokból származik. Tekintve, hogy Magyarország tipikusan külső határvonalat felügyelő országként csatlakozik majd az unióhoz, ez fokozott terheket és felelősséget jelent a vámjog területén is.
A vonatkozó joganyagfejezet gerince a közösségi vámkódex, valamint ennek felettébb vaskos végrehajtási utasítása, mindezeknek alapjául pedig az EU-alapszerződés vámunióra vonatkozó passzusai szolgálnak. A jogszabályok elsöprő többsége kötelező hatályú, nemzeti jogrendbe építendő közösségi rendelet, amelyeknél tehát a tagoknak a végrehajtás módozatait tekintve vajmi kevés szabadságuk van: a (közösségi) törvény annak lefordítása és közzététele után az adott formában automatikusan nemzeti jogszabállyá válik.
A magyar vámjogi törvény -- valamint ennek végrehajtási utasítása -- közel hozta a magyar vámjogot a közösségihez. Ennek ellenére még további erőfeszítésekre van szükség, különösen a kötelező vámtarifa-besorolási rendszer teljeskörűen EU-konformmá tételéhez.
A magyar tarifabesorolás ma még néhol eltér: helyenként részletesebb a közösséginél -- mintegy 3000 olyan magyar tétel van, amely az EU-gyakorlatban már "altételnek" számít --, ezt a tagságig közelíteni kell. A vámtételek átvétele a belépés pillanatában válik esedékessé, akkor viszont az ipari termékek esetében 5660 olyan közösségi vámtétel honosítása válhat szükségessé, amelynél csökkenteni kell majd a magyar tarifát.
Egyes területeken -- mint a mezőgazdaság vagy a textilipar -- ugyanakkor a csatlakozás a jelenlegi magyar vámtételeknél magasabb kulcsok alkalmazását is eredményezheti majd. Tekintve azonban, hogy a magyar külkereskedelem 75-80 százaléka már ma is szabadkereskedelmi megállapodások alapján zajlik (s ez az arány növekvő), a közösségi rezsim átvétele összességében aligha okoz majd megoldhatatlan nehézséget -- vélik szakértők.
Van azonban néhány termék, ahol a magyar kormány megalapozottnak érezte átmeneti mentesség kérését az azonnali teljes harmonizáció alól: eszerint a csatlakozás után még öt éven át kedvezményes vámkontingensek megnyitására jelzett igényt összesen hét -- az említett két kategóriába eső -- termékcsoport esetében (olyan vámtétel mellett, amely 2001-ben a magyar vám nagysága lesz). Ennek oka, hogy ezek a termékek fontos inputjai egyes hazai szektoroknak, amelyeket rendkívül hátrányosan érintene a vámtételekkel megnövelt magasabb beszerzési ár: a hatás egyaránt lecsapódna az adott területek versenyképességének romlásában és az infláció gerjesztésében.
Az eddigi főtárgyalói fordulókon -- tavaly áprilisban és novemberben került az asztalra a dosszié -- EU-részről elzárkóztak a magyar igény elfogadásától, arra hivatkozva, hogy mindez torzítaná az egységes piaci versenyfeltételeket. Jelenleg sem látszik készség elmozdulásra, másfelől egyelőre a magyar fél sem készül a kérés visszavonására.
Kedvezőbb a helyzet két további -- súlyát tekintve kevésbé jelentős -- magyar felvetésnél. Az egyiknél Magyarország kezdeményezte, hogy a csatlakozás után még legfeljebb egy évig fenntartható legyen a vámszabad területekre adott magyar engedélyek érvényessége, mielőtt általánossá válnának a közösségi szabályokkal összhangban lévő új engedélyek.
Az unió reagálása kezdetben mereven elzárkózó volt, amit rendszerbeli értelmezési különbség is magyaráz: a közösségi vámjog ugyanis külön kezeli a gazdasági vámeljárást és a vámszabad területek ügyét, míg a magyar joggyakorlat közös megközelítést alkalmaz. Mindezt felismerve a mostanra kialakult uniós álláspont értelmében azoknál a vámeljárásoknál, ahol nincs szükség gazdasági hatásvizsgálatra, új engedély kerül bevezetésre. Ahol azonban gazdasági elemzés is szükségesnek minősül, ott -- lévén, hogy ezt már csak tagországként lehet elvégezni, a vizsgálat pedig időt igényel -- legfeljebb egy éven át még a korábbi engedély hatálya is fenntartható lesz majd.
A másik probléma a vámok visszatérítésére szóló követelésnek a törvényes elévülési idejét érintette. Magyarországon ez jelenleg öt év, míg a közösségi vámjog három évet rögzített. Magyar értelmezés szerint a csatlakozás előtt született döntésre a belépés után is mindaddig a magyar jog szerinti visszatérítési, illetve visszaigénylési jogszabály a mérvadó, amíg a rá vonatkozó ötéves elévülési idő le nem telik. EU-részről kezdetben ezt is vitatták, mára azonban már annyit "puhult" a közös álláspont, hogy módot ad a magyar értelmezés szerinti eljárásra is, feltéve, hogy mindennek esetleges pénzügyi terheit a magyar költségvetés viseli.
Van tehát mozgás a fejezet tárgyalásában, ám ami az alapproblémát -- a konkrét derogációs igényt -- illeti, ott egyelőre nem látszik esély továbblépésre. Ha ebben a következő hónapok sem hoznak változást, akkor ez a probléma is bekerülhet a tárgyalások végjátékára hagyott alkutémák kosarába.