Elhárult az utolsó akadály

Gottfried Péter szerint a magyar várakozásokhoz képest is talán kedvezőbb végkicsengésű volt a nizzai EU-csúcs. Először is azért, mert létrejött a megállapodás az EU-n belül az intézményi reformokról, amelyekről tudjuk, hogy az unió az utolsó előfeltételként tekintette a bővítés előtt az unió oldaláról. Másodszor: a nizzai csúcs közvetve és közvetlenül minden összefüggésben foglalkozott a bővítéssel, s mindenki előtt megerősítette, hogy a differenciálás és az egyéni teljesítmény alapján való elbírálás érvényesül a bővítési folyamatban.
A csúcs megerősítette, hogy 2002 végétől az EU képessé teszi magát a bővítésre, és csak az új tagok felkészültségétől függ, hogy erre mikor kerül sor. Ez az általános keret konkretizálódott annyiban, hogy különböző összefüggésekben megnevezte 2004-et mint olyan évet, amikor már számolnak azzal, hogy az első új tagok teljes joggal részt vesznek az EU munkájában; részben az Európai Parlament 2004-ben esedékes választásaira utaltak; részben pedig arra, hogy azon a kormányközi konferencián, amelyet valószínűleg 2004-ben tartanak meg, azzal számolnak, hogy a mostani tagjelöltek egy része teljes jogú tagként vehet részt. Megerősítették azt az ütemtervet, amelyet az Európai Bizottság javasolt, lehetővé téve annak rugalmas értelmezését, hogy amennyiben az egyes tagjelöltek felkészültsége lehetővé teszi, ahhoz képest akár korábban is lezárulhassanak egyes fejezetek tárgyalásai.