BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Két kudarc a liberalizáció terén

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Franciaország ellenállása miatt vallott kudarcot az áram- és gázpiac további liberalizálása a stockholmi csúcson. Párizs a munkahelyek védelmére hivatkozva elutasította, hogy konkrét határidőt szabjanak a két közszolgáltatói szektor megnyitására. A postai szolgáltatások terén némileg sikeresebb volt a csúcs, a Stockholmban elfogadott menetrend szerint 2001 végéig elfogadják az ágazat további liberalizálásáról szóló direktívát.

Göran Persson svéd kormányfő azt szerette volna elérni, ha a tagállamok áram- és gázpiacait 2003 végére a vállalati, 2005 végére pedig az egyéni fogyasztók esetében teljesen liberalizálják -- számol be a Reuters. Lionel Jospin francia kormányfő egyetértett a piacnyitás elvével, de szerinte annak "fokozatosan, ellenőrzött módon és a szabályozási mechanizmus azzal párhuzamos kiépítésével egy időben" kell megtörténnie.
Arról viszont megegyeztek a tizenötök állam- és kormányfői, hogy az Európai Bizottság nyomást gyakorolhat azokra a tagállamokra, amelyek nem nyitották meg piacaikat, hogy monopóliumaik -- helyzeti előnyükkel (vissza)élve -- ne vásárolhassanak fel rivális szolgáltatókat olyan országokban, ahol megtörtént a piacnyitás. Az Electricité de France például több áramszolgáltatót is vett a közelmúltban Németországban és Nagy-Britanniában, amit az ottani kormányok a cég franciaországi monopolpozíciója miatt zokon vettek.
A postai szolgáltatások piacának megnyitása terén elért stockholmi előrelépés (vagyis az, hogy az állam- és kormányfők megegyeztek az ágazat további liberalizációját célzó direktíva 2001 végére történő megalkotásáról) elemzők szerint valójában csupán félsiker. A déli tagállamok ugyanis -- Franciaország vezérletével -- továbbra is mereven elvetik a bizottság által javasolt 20 százalékos postai piacnyitást (jelenleg e szolgáltatások mintegy 3 százaléka terén van verseny, a forgalom 97 százalékát adó szolgáltatások a nemzeti posták kizárólagos "vadászterületét" képezik), míg egyes északi tagok keveslik a brüsszeli javaslatot.

Franciaország ellenállása miatt vallott kudarcot az áram- és gázpiac további liberalizálása a stockholmi csúcson. Párizs a munkahelyek védelmére hivatkozva elutasította, hogy konkrét határidőt szabjanak a két közszolgáltatói szektor megnyitására. A postai szolgáltatások terén némileg sikeresebb volt a csúcs, a Stockholmban elfogadott menetrend szerint 2001 végéig elfogadják az ágazat további liberalizálásáról szóló direktívát. VG-összefoglaló-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.