A trendtől eltérően a cseh és a szlovák növekedés gyorsulhat, véli az EIU. Ezt azonban ellensúlyozza a romló lengyel teljesítmény, illetve a -- 2000-hez képest -- szerényebb szlovén és magyar növekedés.
A jó teljesítményben fontos szerepet játszik az EU stabilitása. A csatlakozás követelményeinek teljesítése rövid távon fékezheti a konvergenciát bizonyos területeken. Az árarányokat az uniós szerkezethez igazító gyorsabb infláció tartós maradhat. Emellett a költségvetési hiány is magasabb szinten állandósulhat, ami a közösségi joganyag gyakorlatba ültetésének költségeit tükrözi. A megoldást több ország számára a -- hazai valutában történő -- eladósodás jelentheti. Az elemzés nem tér ki az uniós támogatások számbavételére.

Az EIU utal rá, hogy sok rendszerváltó gazdaság csupán tavaly heverte ki teljesen az 1998-as orosz válság hatásait. Ezért is volt különösen gyors a növekedés az első fél évben, amikor ez még az egy évvel korábbi, rendkívül alacsony bázison valósulhatott meg. A második fél évben már egyértelműek voltak a lassulás jelei. Az idén fordított lehet a koreográfia, ha a globális gazdasági folyamatok nem a vészforgatókönyvek szerint alakulnak.
Oroszországban tavaly még egyértelműen a válság során leértékelődött rubel kiváltotta importhelyettesítés volt a növekedés egyik mozgatórugója. Sem ez, sem a magas olajár nem szolgálhat azonban a fenntartható növekedés alapjául. Emiatt a növekedés üteme csaknem megfeleződik az idén a legnépesebb átalakuló gazdaságban.
Lengyelországban a külső körülményeknél is erősebben szorítja a monetáris politika a gazdaságot. A növekedési ütem csökkenésével párhuzamosan ugyanakkor az infláció és a külső egyensúlytalanság is jelentősen mérséklődhet.
Magyarország vonatkozásában az EIU szintén lassulásra számít. Ezzel együtt is egyedül Magyarország remélhet a kutatók szerint 4 százalékot meghaladó bővülést Közép-Európában.
Bár így is elmaradnak a magyar teljesítménytől, a cseh és a szlovák gazdaság nagyobb sebességfokozatra kapcsolhat 2001-ben. A két országnak a trendtől való elválására egyre több kutatóintézet számít. Mellettük Románia és Jugoszlávia számíthat még a növekedési ütem gyorsulására.
A balti államoknak szintén szerényebb bővülést prognosztizálnak a brit kutatók. Közülük Észt- és Lettország múlhatja felül a magyar teljesítményt, Litvánia azonban továbbra is elmarad régióbeli társaitól.
A kimagaslóan jó tavalyi év és az idei pozitív kilátások ellenére a legtöbb rendszerváltó ország még messze van attól, hogy gazdaságának teljesítménye újra elérje az 1989-es szintet. A sorrend csalóka, hiszen az egyes államok eltérő szintről vágtak neki a gazdasági átmenetnek. Ezért, bár a listát Lengyelország vezeti, az egy főre jutó GDP tekintetében elmarad a magyar értéktől. Magyarország és Albánia tavaly lépte át az ominózus küszöböt, Szlovákia egy évvel korábban. Szlovénia kiemelkedő teljesítménye azt jelenti, hogy a délszláv háborúból szerencsésen kimaradt kis állam az elmúlt évtizedben, Lengyelországot leszámítva, minden térségbeli országgal szemben növelte történelme során felhalmozott gazdasági előnyét.
Kevésbé egyértelműen határozható meg a rendszerváltó országok és az Európai Unió egymáshoz viszonyított pozíciója. Az EIU kutatói a nominális és a reálkonvergencia mértékét négy, illetve hat mutató segítségével próbálták megragadni. Míg az első fogalom az alapvető makrogazdasági mutatóknak -- például az inflációnak -- az uniós szinthez való közeledését ragadja meg, addig a második az intézmények fejlődését, a gazdaság szerkezetének változását, illetve a jólét növekedését tükrözi.
Az EU számára mindkét típusú felzárkózás fontos. Rövid távon azonban konfliktusba kerülhetnek ezek a célok: az infláció visszafogásának -- a nominális kovergencia felgyorsításának -- szándékával végrehajtott monetáris szűkítés például fékezheti az árarányoknak a Nyugat-Európában kialakult árszerkezethez való igazodását, azaz a reálkonvergenciát.
A nominális konvergenciát az EIU az infláció, a költségvetési egyenleg, az államadósság és a tágabb értelemben vett pénzmennyiség -- M3 -- növekedésének az EU-ban és a rendszerváltó államokban mért értékének összevetésével mérte. Egyedül a GDP-hez viszonyított államadósság tekintetében akadnak olyan rendszerváltók, melyek kiállják az összehasonlítást az unióval.
Ami a reálkonvergenciát illeti, a termelékenység néhány államban tapasztalt, az uniósnál lényegesen gyorsabb növekedése reménykeltő. Az egy főre jutó GDP-ben mért lemaradásnál is jelentősebb azonban a hiteleknek a bruttó hazai termékhez viszonyított aránya közötti különbség. Míg az EU-ban ez az érték 125 százalék, addig a rendszerváltók átlagában nem éri el a 20 százalékos értéket, és az élenjáró országokban sem sokkal magasabb az átlagnál.
A reálkonvergencia lassú folyamat, de a csatlakozás a nominális igazodást is megakaszthatja. Ez egyrészt az infláció középtávon is magasabb szintjét jelenti, ami az árak további alkalmazkodását szolgálja az EU szintjére. Másrészt nehezen mérsékelhető a költségvetések hiánya, hiszen azt részben a csatlakozási követelmények teljesítésének feszített ütemterve, a közösségi joganyag átvétele és gyakorlatba ültetése kényszeríti ki. Ráadásul az uniós standardok átvétele eddig rejtett hiányokat fedhet fel a büdzsékben. Ez alighanem a hazai valutában felhalmozott adósságok növekedését vetíti előre több rendszerváltó állam esetében is. A külföldi tőke beáramlása ugyan továbbra is segíti a felzárkózást, az EIU azonban nem látja egyértelműen igazoltnak, hogy a csatlakozás a működőtőke érdeklődésének ugrásszerű növekedését hozza magával.