A Canalys szerint az Indiában gyártott okostelefonok teljes mennyisége 240 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Az indiai növekedéssel szemben a kínai okostelefon-export részesedése az Egyesült Államokba 25 százalékra csökkent a júniusban véget ért negyedévben, szemben az egy évvel korábbi 61 százalékkal. Vietnám részesedése az Egyesült Államokba irányuló okostelefon-exportban szintén magasabb volt, mint Kínáé, 30 százalékkal – írja a CNBC.
Az Indiából érkező szállítmányok növekedését elsősorban az Apple hajtotta, ugyanis nyitott az indiai gyártás felé. Az Apple az Egyesült Államokban értékesített iPhone-jainak nagy részét idén indiai gyárakban állítja elő, és azt szeretné elérni, hogy a globális Iphone-gyártás negyedét India tegye ki. Közben Trump további vámokat helyezett kilátásba, és azt sürgette az Apple vezérigazgatójától, Tim Cooktól, hogy belföldön gyártson iPhone-okat, ami szakértők szerint szinte lehetetlen lenne, mivel az felfelé nyomná a mobilok árát.
Sok globális gyártó bővíti indiai gyártókapacitását, hogy innen szolgálja ki az Egyesült Államok piacát– mondta Renauld Anjoran, az Agilian Technology, egy kínai elektronikai gyártó vezérigazgatója. A kuangtungi székhelyű vállalat most egy indiai létesítmény felújításáról döntött.
Összességében az iPhone-szállítások 11 százalékkal nőttek, valamivel több, mint a 13,3 millió darabot tettek ki a második negyedévben, ami sokkal kevesebb az előző negyedév 25 százalékos növekedésénél.
Bár a vállalat megkezdte az iPhone 16 Pro modellek összeszerelését Indiában, továbbra is nagymértékben támaszkodik Kína fejlettebb gyártási infrastruktúrájára, hogy kielégítse az amerikai prémiummodell iránti keresletet – közölte a Canalys.
Áprilisban Trump 26 százalékos vámot vetett ki az Indiából származó importra, jóval alacsonyabbat a Kínára akkoriban kivetett három számjegyű tarifánál, majd felfüggesztette ezeket az intézkedéseket augusztus 1-jéig.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.