Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kedden háttérbeszélgetést tartott a magyar gazdaság kilátásairól. Ebben említést tett arról, hogy újra kell tárgyalni azt a három évre szóló bérmegállapodást, amelyet tavaly ütöttek nyélbe.
A nemzetgazdasági miniszter azzal indokolta a megállapodás újratárgyalásának szükségességét, hogyha három mutató értéke 1 százaléknál nagyobb eltérést mutat a benne foglaltaktól, akkor újra le kell ülniük a feleknek, és tárgyalniuk kell róla.
A bruttó átlagkereseteknél azt látjuk, ott nem lesz eltérés, a GDP-nél 2,4 százalék, az inflációnál 1,5 százalék, tehát a kettő különbözete kevesebb, mint 1 százalék
– mondta, hozzátéve, hogy jogilag nem kellene újratárgyalni, közgazdaságilag azonban igen.
Ezért hangsúlyozta, hogy újra kell tárgyalni bérmegállapodást novemberben, de ő azt fogja javasolni, hogy tartsák az eredeti javaslatban szereplő számokat.
Az idei 9 százalék után jövőre 13 százalékkal kellene emelkednie a minimálbérnek. A miniszter jelezte, hogy 2027 végére a minimálbérnek el kell érnie a rendszeres keresetek 50 százalékát, és ezt figyelembe kell venniük a szociális partnereknek. A kormány minden segítséget meg fog adni ahhoz, hogy lehetőleg két számjegyű mértékben emelkedjen a minimálbér – tette hozzá.
Nagy Márton a háttérbeszélgetésen – amelyről a Világgazdaság élőben tudósított – a magyar gazdaság más aspektusairól is beszélt. A miniszter többek között szólt az amerikai–európai vámmegállapodásról, a védelmi tartalékokról és a magyar költségvetésről is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.