BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megtámadott közbeszerzések

Tavaly 3846 közbeszerzési eljárást folytattak le, a közbeszerzések összértéke nettó 606,9 milliárd forintot tett ki - mondta Berényi Lajos, a Közbeszerzések Tanácsa (KT) elnöke tegnapi tájékoztatóján. Míg az eljárások száma csak 3,7 százalékkal nőtt egy év alatt, értékben 15,9-del. A KT elnöke a közbeszerzési piac további dinamikus növekedését prognosztizálja, szerinte értéke az idén - minimum - elérheti a 650-700 milliárd forintot.

Tavaly 448 eljárás zárult eredménytelenül, arányukat Berényi magasnak nevezte. Tavalyelőtthöz képest számban nőtt, értékben azonban csökkent a nyílt eljárások részesedése az összes közbeszerzésből. A tavalyi 2983 nyílt közbeszerzés (77,6 százalék) összértéke 428 milliárd forint volt. A tárgyalásos eljárásoknál fordított volt a tendencia. A sokat bírált 507 hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás értéke 86,9 milliárd forint volt.
A döntőbizottságnál összesen 830 jogorvoslati eljárást kezdeményeztek tavaly, szemben az azt megelőző évi 700-zal. Az eljárások 21,6 százalékát megtámadták. Ez az arány 2000-ben 18,9 százalék volt. A hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárások indításáról 742 esetben tájékoztatták a testület elnökét, aki a rendelkezésre álló iratok alapján 152 alkalommal kezdeményezett hivatalból jogorvoslati eljárást.
A döntőbizottság az elmúlt évben 77 esetben szabott ki bírságot, ezek összértéke 213 millió forintot tett ki. A jogorvoslati eljárásokban 325 esetben állapítottak meg jogsértést, 297-nél elutasító döntés született. 149 alkalommal megszüntették az eljárást, s 96 a folyamatban lévő ügyek száma. A közbeszerzési törvény mellőzéséért tíznél kevesebb alkalommal indítottak csak jogorvoslatot - válaszolta lapunk kérdésére a KT elnöke. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ennyiszer mellőzték volna. Reményei szerint az idén január 1-jén hatályba lépett törvénymódosítás ezzel kapcsolatos szigorítása azonban sokakat elriaszt majd a jogszabály kikerülésétől, véli, mivel mellőzés esetén a minimális bírság kétszeresét kell ma már kiszabni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.