RÖVIDEN
Gerhard Schröder gratulált Medgyessy Péternek
Gerhard Schröder német kancellár, az SPD elnöke telefonon gratulált Medgyessy Péternek, a Magyar Szocialista Párt miniszterelnök-jelöltjének az MSZP első választási fordulóban elért eredményéhez, méltatva a párt és vezetői munkáját. Az erről szóló közleményt az MSZP kampányszóvivője adta ki csütörtökön. A tájékoztatásból kiderül, hogy Medgyessy Péter a telefonbeszélgetés során részletesen ismertette a választások első fordulóját követően kialakult politikai helyzetet, szólt a felfokozott közhangulatról, "amelyet a kormánypártok által folytatott rágalomkampány idézett elő". Mint írják, Gerhard Schröder jelezte: reméli, hogy Medgyessy Péter mielőbbi berlini látogatása keretében folytathatják a párbeszédet. (MTI)
Kezdődik a volt MLSZ-elnök pere
Ma kezdődik a Fővárosi Bíróságon Kovács Attila, az MLSZ volt elnöke büntetőpere, akit az ügyészség különösen nagy kárt okozó csalással, valamint - az ebből származó állami bevételt különösen nagy mértékben csökkentő - társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség megsértésével vádol. (VG)


