Október 1-jétől 9,12 százalékkal emelkednek Budapesten a távhődíjak. A fővárosi közgyűlés döntése értelmében egy átlagos, 50 négyzetméteres lakásban a fűtésért és a vízmelegítésért az eddiginél 10 500 forinttal többet, évi 126 700 forintot kell fizetni. A növekedés tartalmazza a díjakba épített, fejlesztésre fordítandó hányad kiegészítését 3 százalékra, és az októbertől biztosított lakossági gázártámogatás mintegy 1,4 százalékos díjmérséklő hatását.
A vásárolt energia árváltozását, az inflációt és az egyéb tényezőket figyelembe véve a Főtáv Rt. számítása szerint 13,7 százalékos emelésre lett volna szükség. Az alacsonyabb emelésre az adott lehetőséget, hogy a cég a tavalyi évet nem várt nyereséggel zárta. A fejlesztési díjrészből képződő bevétel a hőközpontokkal nem rendelkező épületeknél önálló hőközpontok létesítésére és az új fogyasztók csatlakozásához szükséges beruházásokra nyújt fedezetet. Ezenfelül a díjak csak a kinnlevőségből származó veszteség és a lakossági díjkompenzáció finanszírozásához elegendő bevételt biztosítanak, nyereséget nem tartalmaznak.
Nem tudott dönteni a közgyűlés a tavalyi devizaárfolyam-veszteség kivizsgálására létrehozott ideiglenes bizottság további sorsáról: sem a testület megszüntetéséről, sem a tagjainak kijelöléséről szóló javaslat nem kapott elegendő szavazatot.
A bizottság felállításáról júniusban az ellenzék kezdeményezésére döntött a közgyűlés. A szocialisták többsége is megszavazta a javaslatot, ami feszültséget okozott a fővárosi koalícióban. Az ellenzék a tavaly decemberben 276 millió forintos veszteséggel átváltott 30 millió eurós tranzakciót, illetve a főváros általános gyakorlatát kívánta vizsgálni. Atkári János főpolgármester-helyettes korábban beszámolt az átváltásokból az elmúlt években realizált 6,1 milliárd forintos nyereségről, illetve arról, milyen mérlegelés után kezelik az árfolyamkockázatokat.
Az SZDSZ indokolatlannak tartotta a vizsgálóbizottság létrehozását, ezért úgy döntött: a nyolctagú testületben fenntartott két helyet átadja az MSZP-nek. Ezúttal a szocialisták engedtek, s ők sem delegáltak tagot. Az ellenzék viszont leszögezte: miután a bizottság megszüntetéséről szóló javaslatot sem fogadta el a közgyűlés, négy ellenzéki képviselő megkezdi a munkát. (KÁ)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.