Hamarosan megtarthatják Genfben azt a konzultációt, amelyet Lengyelország kért Magyarországtól az egy hónapja ideiglenesen bevezetett cukorimport-védintézkedés ügyében. Mint Balás Péter magyar WTO-nagykövettől megtudtuk, Lengyelország augusztus elején kérte a konzultációt a Kereskedelmi Világszervezet keretein belül. Ezt azonban Varsó még nem a vitarendezési folyamat részeként, hanem a védintézkedésről szóló WTO-megállapodás alapján indítványozta. Ennek értelmében egyelőre nem jogi kihatású lépésről van szó.
Magyarország már megküldte a hivatalos elvi válaszát, amelyben készségét jelzi a konzultáció lefolytatására - tudtuk meg. Miután a kérés és a létrejövő megbeszélés között általában egy hónap telik el, ezért hamarosan számítani lehet a találkozóra. Ugyanakkor a szeptember 10-én kezdődő, cancúni miniszteri WTO-értekezlet miatt az is elképzelhető, hogy mégis csúszik az egyeztetés.
Budapest elismeri, hogy cukorügyben fontos kereskedelmi érdekei vannak Lengyelországnak, s ezeket érinthette az ideiglenes védintézkedés. Ám úgy véli, a lépés minden szempontból eleget tesz a WTO-kötelezettségeknek. A magyar fél azért hozott ideiglenes döntést, hogy a szükséges vizsgálatok lezártáig is meg tudja akadályozni a további károkozást - mondta a magyar WTO-nagykövet. Balás Péter azt azonban nem zárta ki, hogy Magyarország a majdan megszülető cukoripari intézkedés véglegesítésekor ne venné figyelembe a lengyelekkel és esetleg másokkal lefolytatott konzultáción elhangzottakat.
Várható volt a lengyel lépés, mivel az alaposan meglóduló, az idei év első felében már 35 ezer tonnát elérő import 70-80 százaléka Lengyelországból származott - közölte lapunkkal Koczka Zoltán, a Cukoripari Egyesülés (CIE) igazgatója. A behozatal elleni védintézkedést a CIE kezdeményezte a gazdasági tárcánál. A szervezet most abban bízik, hogy a vámpótlék alkalmazását megalapozó statisztikák a lengyel fél számára kielégítőek lesznek, így a konzultáción kívül nem kerül sor további lépésekre - mondta Koczka.
A GKM a védintézkedéssel - amelynek hatálya 2004. január 23-ig terjed - 93 százalékos vámpótlékot vezetett be. Ezzel a 68 százalékos importvám 161 százalékra nőtt. A cukorbehozatalt korábban is nehezítette egy vámpótlék, amelyet az illetékes tárcák egy másik szabályozás alapján, a WTO különleges védzáradéka szerint hoztak meg. Ez összességében 130 százalékos védelmet biztosított, vagyis 30 százalékkal elmaradt a mostani döntéssel hatályba léptetett mértéktől.
A gazdasági tárca már az idei év első négy hónapjában 312 százalékos teljes importnövekedést állapított meg a tavalyi azonos időszakhoz képest, ami miatt a késedelmes intézkedés nehezen helyrehozható kárt okozott volna a hazai cégeknek - derül ki a minisztériumi indoklásból. Egyelőre ugyanakkor a CIE szerint nem állnak rendelkezésre statisztikák arról, hogy az importvám bevezetése milyen eredményt hozott. A hazai gyártók mindenesetre a jövő évi uniós tagságtól várják a piaci viszonyok tartós stabilizálódását. Akkor az új tagokra is vonatkozik majd az EU cukorszabályozása. Az unión kívüli országok termékeivel szemben pedig 220 százalékos vám lép életbe.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.