Legalább 6-7 különféle megoldásról készülnek számítások a Pénzügyminisztériumban a jövő évi személyijövedelemadó-táblával kapcsolatban. Ám - mint lapunkkal közölték - ezek nincsenek olyan állapotban, hogy egy koalíciós csúcs alapjául szolgálhatnának. A hírek szerint ugyanis Medgyessy Péter miniszterelnök, Kuncze Gábor, az SZDSZ és Kovács László, az MSZP elnöke már ma, a kormányfő kínai útja előtt egyeztet arról, miként lehet feloldani a koalíciós patthelyzetet az adótábla ügyében.
Kormánypárti politikusok lapunknak azt mondták: a helyzet tulajdonképpen változatlan, az érintetteknek politikai döntést kell hozniuk.
A "szemléltetésre" kidolgozott variációk alapján arról kell dönteni, életbe lépjen-e a törvényben foglaltak szerint jövőre az adócsökkentés, ahogy ahhoz az SZDSZ ragaszkodik, vagy találnak más, kompromisszumos megoldást. A szocialisták szerint ugyanis a kisebbik koalíciós párt nem a számokhoz, hanem az szja-csökkentés által elérendő, a gazdaságra gyakorolt hatáshoz ragaszkodik. A mai egyeztetésen a három résztvevő a "végső megegyezés" határidejéről s annak irányáról tud majd dönteni - mondta a lapunknak egy kormányzati tisztségviselő. Egyesek szerint a parlamenti munka szeptemberi kezdéséig meg kellene egyezniük a koalíciós partnereknek.
Mindenesetre többféle elképzelést vázolnak fel a szakértők, akik abban az egyben egyetértenek, továbbra sem találják egy összegben az adócsökkentés fedezetét, a hozzávetőleg 150 milliárd forintot. Ha ugyanis - ahogy az egyik alternatíva szól - az eredeti tervekkel ellentétben mégsem csökkentenék jövőre a 25 százalékos áfakulcsot 23-ra, az "csupán" 80 milliárd forintos pluszbevételt jelentene. A költségvetés egy összegben csak az útépítéseknél tartalmazná a "szükséges milliárdokat", ám most már az MSZP is nagy erőkkel kommunikálja a jövő évi beruházásokat, a több száz kilométeres gyorsforgalmiút-építést. Azt viszont egyelőre nem látni, hogy több költségvetési pontból egyenként "gyűjtögetve" miként lehetne ekkora tételt kihozni - mondta egy szakértő lapunknak.
A kompromisszumként felkínálandó lehetőségek között szerepel például, hogy a jelenleg háromkulcsos adótáblába beépítenének egy negyediket, akár 50 százalékos kulcsot is. De megfordult az ötletek között az is, hogy csupán egy, 25 százalék körüli kulcs lenne a jövőben a három helyett. Továbbra is forog a tervek között, hogy bár nem az eredeti mértékben, de valamelyest csökkennének a kulcsok idei mértékei. Olyan elképzelést is hallani, amely szerint a magasabb sávhatárban lenne nagyobb a terhelés, egyfajta "igazságosabb rendszer" mottója mellett.
Lesz megegyezés - vélik továbbra is a koalíció politikusai a háttérben, annak ellenére, hogy a PM már 4-5 hete számolja a különféle variációkat -, s hozzáteszik: nyilvánvaló, hogy bár a vita egésze nem, de egyes elemei előre megkoreografált módon kerülnek a nyilvánosság elé. A mindennapi kommunikáció szintjén azonban egyelőre egyik fél sem engedett, Kuncze Gábor továbbra is a "ragaszkodunk az elfogadott törvényhez", Medgyessy Péter pedig a "partner vagyok, ha megvan a fedezet" szlogenek szellemében nyilatkozik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.