BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Távozik a szlovák gazdasági miniszter

Egyelőre lecsillapodhatnak a szlovák kormánykoalíción belüli kedélyek, miután a liberálisnak mondott ANO (Új Polgárok Szövetsége) szóvivője bejelentette: Robert Nemcsics gazdasági miniszter néhány héten belül lemond. Nemcsics több ízben is bírálta Pavol Rusko ANO-elnököt azért, mert véleménye szerint túl messze ment a konfrontációban Mikulás Dzurinda kormányfővel szemben. Az ANO ezek után arra hivatkozva, hogy a miniszter már nem élvezi bizalmát, arra kérte Dzurindát, hogy menessze őt. A kormányfő azonban megtagadta ezt arra hivatkozva, hogy nincs rá alkotmányos joga, s különben is, elégedett a teljesítményével. Ezt követően sikerült az ANO vezetőségének rábírnia Nemcsicset az önkéntes távozásra.

A lemondás bejelentésével egy időre ad acta került az a lehetőség, hogy Dzurinda-kormány kisebbségbe szoruljon. Igaz, nyilván újabb erőpróba vár rá Nemcsics utódjának kijelölése körül, mivel a tárca változatlanul az ANO-t illeti meg, hacsak a kamarillapolitikában meglepő jártasságot tanúsító Dzurindának nem támad áthidaló ötlete. Változatlanul "élnek" mindemellett az ANO és a kereszténydemokraták közötti nézeteltérések, mindenekelőtt az abortusztörvény javaslata miatt. Az ANO a parlamentben szavazataival támogatta azt az ellenzéki törvényjavaslatot, amely a 24. hétig engedélyezné a terhesség megszakítását, ha a magzat súlyos genetikai hiba hordozója. A megszavazott törvényt Rudolf Schuster államfő visszaküldte a törvényhozásnak, úgyhogy az ANO képviselőinek ismét alkalmuk lesz elgondolkodni azon, mennyit ér meg nekik a kormánnyal vállalható szolidaritás. Pavol Rusko pártelnök egyébként nem tagja sem a parlamentnek, sem a kormánynak.

Nemcsics miniszter nem játszik politikaformáló, vagy kulcsszerepet a kormányban - jegyzi meg a Reuters. Dzurinda azért méltatta tevékenységét, mert eredményes volt a külföldi tőke becsalogatásában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.