Derűlátó jegybankelnökök
Biztatóak a világ legnagyobb gazdaságaiban az utóbbi időben tapasztalható folyamatok, különösen a beruházások élénkülése - hangoztatta az ülést követően Jean-Claude Trichet. A francia jegybank jelenlegi és az Európai Központi Bank (EKB) soron következő elnöke szerint az Egyesült Államokban és Japánban kedvező irányú mozgások tapasztalhatók, ám az euróövezet teljesítménye továbbra is elmarad a várakozásoktól. Az év hátralévő részében itt is javulásra lehet számítani, de a növekedés éves üteme így is az EKB által várt 0,7 százalék alatt maradhat - idézi a francia szakembert a Reuters, hozzátéve: a bankárok határozottan derűlátóbbnak látszottak most, mint legutóbbi, júniusban tartott tanácskozásukon.
A tízek monetáris politikai vezetői a kilátásokra leselkedő veszélyek között az üzleti és fogyasztói bizalom esetleges megingása mellett a vezető gazdaságokban tapasztalható fiskális expanziót említették. Az Egyesült Államokban például a védelmi kiadások fél évszázada nem tapasztalt mértékű emelkedése táplálta a második negyedév gazdasági növekedését, és a legnagyobb európai országokban is igencsak elszaladt a költségvetési deficit. A vállalatok is óvatosak, hiszen nagy részük még mindig azokat a hatalmas adósságokat emészti, amelyeket a technoló-giai boom éveiben felhalmozott.
A jegybanki vezetők legfontosabb feladata mostantól az, hogy mérlegeljék: mikor elég stabil az élénkülés ahhoz, hogy emelni lehessen a több helyütt is történelmi mélyponton álló kamatlábakat - mutatnak rá a Bloomberg által megszólaltatott elemzők. Trichet szerint a hétfői tanácskozáson nem esett szó ilyen tervekről. Guy Quaden, a belga központi bank irányítója azonban legalább annyit világossá tett Bázelben, hogy további kamatcsökkentést nem látnak szükségesnek, és hasonló értelemben nyilatkozott japán kollégája, Tosihiko Fukui is.


