A német szociális minisztérium meg akarja szüntetni a szociális segélyeknek a pálmafák alatti elköltését, ezért a jövőben ilyen ellátást elvileg csak otthon lehet igénybe venni. A juttatások felhasználásának megszigorításáról szóló jogszabálytervezetet a hét elején terjesztette a kormány elé a tárca vezetője, ahol a javaslat egyetértésre talált.
Ulla Schmidt azokra a sajtójelentésekre reagált a szigorítással, amelyek szerint a lüneburgi közigazgatási bíróság 875 eurós lakbértámogatást ítélt meg egy Rolf J. nevű, 64 éves német személynek egy Miami közeli tengerparti lakás fenntartására. Az összesen 1800 eurós ellátást élvező férfi korábban beszerzett egy szakértői véleményt, amely szerint a Németországba való viszszatérése az öngyilkosság veszélyével járna. Az érintettet ugyan utólag kötelezték egy olcsóbb lakásba költözésre, hat hónapig azonban még fizetni kell számára a strand melletti lakás bérleti díját. Az adott eset mellett tévémagazinok is ismertetnek példákat a melegebb éghajlaton élvezett és elköltött szociális juttatásokról.
A szigorítás nyomán az igénylőnek vissza kell térnie Németországba, ha igényt tart az ellátásra. Ez alól csak olyan esetek képezhetnek kivételt, amikor például egy anya arra kényszerül, hogy külföldön küzdjön gyermekéért, vagy ha valakit fekvő betegként kell ellátni. Kivételt lehetne tenni emellett külföldön fogva tartott személyek esetében, akiknek az élelem- és gyógyszerellátásáról gondoskodni kell. Mint a Financial Times Deutschland emlékeztet, tavaly összesen 959 esetben fizettek külföldön lévő személyeknek szociális segélyt, ennek nagy részét fogvatartottak kapták, akik többnyire sanyarú körülmények között tengődtek. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.