BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csődbe ment a Sajtóklub

Anyagi okok miatt megszűnik a Budapest TV-n sugárzott Sajtóklub - jelentette be Bencsik András, a produkció műsorvezető-főszerkesztője.

A műsor megszűnését a Sajtóklub szerda esti adásának végén jelentjük be - tette hozzá Bencsik András.

Mint elmondta: a produkciót azért kell abbahagyniuk, mert a gyártást finanszírozó, a Demokrata című hetilapot is megjelentető Magyar Ház Alapítvány műsorra szánt pénze elfogyott, 32 hétig bírták.

A Sajtóklub gyártásához nem találtak más szponzorokat, ez is közrejátszott a megszűntetésben - sorolta az indokokat Bencsik András.

"Az a hipotézisem, hogy a műsor előbb utóbb önfenntartóvá válik, nem jött be" - mondta a főszerkesztő.

A Budapest TV-vel - a műsornak helyet adó csatornával - kötött határozatlan idejű szerződést felmondtuk, éppen újat akartunk kötni, ám kiderült, hogy még az előnyösebb megállapodás sem oldaná meg az anyagi nehézségeket - tette hozzá.

Bródy Péter, a Budapest TV tulajdonosa az MTI-nek azt mondta: hivatalosan még senki nem jelentette be neki a hírt, eddig csak kósza információkat hallott a műsor megszűnéséről.

A tévécsatorna tulajdonosának közlése szerint a műsor készítőivel év végéig szóló szerződése van a Budapest TV-nek.

Bródy Péter még nem tudja, hogy a szerda esti időpontban, a Sajtóklub helyén milyen műsort sugároznak majd. (MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.