BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Döntöttek a Vásárhelyi-tervről

Négy év alatt 130 milliárd forintot fordít a kormány a Vásárhelyi-terv megvalósítására, amelynek keretében 2007-ig hat árapasztó rendszer épülhet meg. Magyarország külföldi katonai szerepvállalásával összefüggésben a kabinet három kétharmados javaslathoz is a parlament támogatását kéri.

Vásárhelyi-terv. Az elkövetkező négy évben - részben európai uniós támogatások felhasználásával - 130 milliárd forintot fordít a kormány a Tisza vízgyűjtő területének árvízvédelmét szolgáló Vásárhelyi-terv megvalósítására; a közvetlen árvízvédelemmel öszszefüggő költségek elérik a 65 milliárd forintot - hangzott el a kabinet ülését követően. Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter elmondta: az első ütemben megvalósuló hat árapasztó rendszer kialakítása 50 milliárd forintba kerül, míg a mederrendezésre 15 milliárdot kell költeni. További 35 milliárdot fordítanának infrastrukturális fejlesztésekre, 30 milliárdot pedig tájgazdálkodási és vidékfejlesztési feladatokra költenének. A több ütemben épülő árapasztó tározók kivitelezési munkálatai várhatóan jövő ősszel indulnak. A teljes Vásárhelyi-terv tíz év alatt tizenöt árapasztó kialakításával számol. Az érintett területeken gazdálkodók számára a kormány novemberre dolgozza ki részletes kompenzációs tervét. Annyit tudni lehet, hogy a földjeikhez ragaszkodó tulajdonosok egyszeri kompenzációhoz jutnának, emellett az állam az elárasztások alkalmával teljes kártalanítást fizet.

Honvédelem. Az Irakban szolgáló 300 fős magyar alakulat mandátumának meghosszabbítása is szóba került az ülésen. Gál J. Zoltán szóvivő elmondta: a kabinet felhatalmazást kér az Országgyűléstől, hogy az idén augusztusban kivezényelt szállítókontingens mandátuma az eredetileg tervezett hat hónap helyett 2004. december 31-ig tartson. Ahhoz is a parlament hozzájárulását kérik, hogy a honvédség egy legfeljebb 150 fős egysége a NATO gyorsreagálású erői kötelékében szolgálhasson. Az egység a szövetség által irányított bármely műveletben részt vehetne. Ugyancsak az Országgyűlés hozzájárulását kéri a kabinet, hogy a jövőben a jelenleginél gyorsabban meg lehessen hozni a szükséges döntéseket, ha a NATO az irányítási rendszerében dolgozó magyar katonákat, parancsnokságaikkal együtt, a szövetség valamelyik műveleti területére kívánja áttelepíteni.

Egészségügy. A kormány az egészségügyben dolgozók tulajdonszerzése érdekében kedvezményes hitelprogramot indít, amellyel a kabinet a magántőke bekapcsolódását kívánja elősegíteni az ágazat finanszírozásába. A kormányszóvivő megerősítette a lapunkban megjelent értesülést, miszerint a program teljes költségvonzata 40 milliárd forint, ami lehetővé teszi, hogy az egészségügyi közalkalmazotti státusból kikerülő dolgozók is tulajdonhoz jussanak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.