Az idén az első nyolc hónapban kevesebb házasságot kötöttek, némileg kevesebb gyermek született és többen haltak meg, mint egy évvel korábban, így a népességcsökkenés mértéke meghaladta a 2002. január-augusztusi értéket - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn. Az előzetes adatok szerint 2003 első nyolc hónapjában a népességfogyás mértéke 17 százalékkal meghaladta az előző évit. A népességcsökkenés mértéke az elmúlt év január-augusztusi 3,6 ezrelékkel szemben 4,2 ezreléket tett ki. A népesség lélekszáma augusztus végén a nemzetközi vándorlás becsült értékeit is figyelembe véve 10 millió 120 ezer volt.
Az év első nyolc hónapjában 32.500 házasságot kötöttek, közel 63.500 gyermek született, és 91.700 lakos hunyt el. A születések száma 0,6 százalékkal csökkent, a halálozásoké pedig 4,3 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest.
A házasságkötések száma a májusi emelkedést követően a nyári hónapokban ismét csökkent. Az év első nyolc hónapjában a házasságkötések száma mintegy 750-nel maradt el az egy évvel korábbitól.
Igaz, hogy júniustól augusztusig mintegy 500 gyermekkel több született, mint az előző év azonos időszakában, és ez mérsékelte a születésszám lemaradását 2002 első nyolc hónapjához képest. Összességében azonban még mindig 400 gyermekkel kevesebb született, mint az előző év azonos időszakában.
Az idén augusztusban ismét emelkedett a halálozások száma. Az év elejétől augusztus végéig a halálozások száma közel 3.800-zal múlta felül az egy évvel korábbit.
Ezer lakosra 9,4 élve születés és 13,6 halálozás jutott 2003 első nyolc hónapjában. Az előbbi azonos volt, az utóbbi viszont 0,6 ezrelékponttal meghaladta az egy évvel korábbi értéket. Ezer lakosra 4,8 házasságkötés jutott, ami kismértékben elmaradt az előző évi értéktől. Ezer élve születésre 7,4 csecsemőhalott jutott, szemben a 2002. január-augusztusi 6,7 ezrelékkel. (MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.