BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Iparűzési adókedvezményt terveznek

A vállalati érdekképviseletek azt remélik, egy folyamat első lépése az a kormányzati terv, amelynek értelmében 2004-től a helyi iparűzési adó 10 százaléka levonható lesz a társasági adóból. A PM számításai szerint elhanyagolható mértékű bevételcsökkenést okozna az új kedvezmény.

Csak 1,5-2 milliárdos bevételkiesést jelent, hogy a helyi iparűzési adó 10 százaléka 2004-től levonható lesz a társasági adóból - közölte lapunkkal a Pénzügyminisztérium. A tárca számítása meglepő, mert a 2004-es költségvetés 464,7 milliárd forintnyi társasági adóra számít, vagyis az engedmény fél százalékkal csökkentené a befolyó összeget.

A PM nem tudott válaszolni azon kérdésünkre, hogy a módosítás hány társaságot érintene. László Csaba pénzügyminiszter a héten jelentette be: a kormány elképzelése szerint - amely kapcsolódó módosító indítvány formájában kerülhet a parlament elé - jövőre az iparűzési adó 10 százalékát le lehet vonni a 16 százalékra csökkenő társasági adóból.

Profitalapra konvertálva az iparűzési adó a nyereség 20 százalékát viszi el, míg a társasági 16 százalékos adókulcsa 10 százalék körüli terhet jelent jövőre, amit tovább - a PM-válasz tanúsága szerint elhanyagolható mértékben - csökkent az iparűzési adó tizedének levonhatósága.

A vállalkozói érdekképviseletek már régóta a helyi iparűzési adót tartják a versenyképesség legnagyobb hátráltatójának. Az ugyanis független a vállalkozások eredményességétől. A nyereségeseket és a veszteségeseket egyaránt sújtja azzal, hogy nem a profithoz, hanem a korrigált nettó árbevételhez kötődik.

A helyi önkormányzatok legfeljebb kétszázalékos iparűzésiadó-mértéket alkalmazhatnak. Míg Budapest a maximális adókulcsot alkalmazza, akadnak települések, ahol egyáltalán nincs ilyen. Ebben az évben az összesen 3158 közül 2499 önkormányzat vetett ki iparűzési adót. Mértékét mindenütt - a plafon figyelembevételével - szabadon állapítják meg a települések.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.