A Magyar Nemzeti Bank és a kormány megállapodott a 2005. év végi inflációs cél értékéről, amelyet közös sajtótájékoztatóján a jegybankelnök és a pénzügyminiszter 16 órakor ismertet. A Monetáris Tanács ma változatlanul hagyta a jegybanki alapkamat 9,5 százalékos szintjét.
A Monetáris Tanács szerint nem érzékelhető, hogy a jövő évi inflációs kockázatok mérséklődnének, ezért továbbra is indokolt a 250-260 forintos euró árfolyamsáv erősebb felében tartózkodó árfolyam.
A Magyar Nemzeti Bank és a kormány megállapodott a 2005. év végi inflációs cél értékéről. A cél illeszkedik a közös valuta 2008-as bevezetésének stratégiájához. Előrevetíti azt az inflációs célkövetelményt is, amelyet a stratégia sikere érdekében 2006-ban szükséges teljesíteni.
A 2005-ös célszámot délután négy órakor az MNB és a Pénzügyminisztérium közösen hozza nyilvánosságra. A Monetáris Tanács megvitatta az MNB november 17-én megjelenő Jelentés az infláció alakulásáról című kiadványát. (MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.