BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Likviditási problémák Lengyelországban?

Varsóban a pénzügyminiszter cáfolta, hogy az állam likviditási problémákkal nézne szembe, ottani pénzügyi elemzők azonban arra figyelmeztetnek, hogy a lengyel kincstár utoljára 2000 nyarán küszködött a mostanihoz hasonló pénzhiánnyal. Andrzej Raczko pénzügyminiszter a privatizáció ütemes haladásában bízik, ami feljavítaná a költségvetés folyó egyensúlyi pozícióit.

"A költségvetés likviditását reálisan semmi sem veszélyezteti" - mondta a miniszter azokra az elemzői véleményekre válaszolva, amelyek szerint a költségvetés rövidesen kifut a pénzéből, és amelyek erős zlotyeladási hullámot váltottak ki. A politikus kijelentette, hogy továbbra is érvényes a kötvénykibocsátási tervük, amelyhez tartani fogják magukat. A politikus azokra a figyelmeztetésekre válaszolt, amelyek szerint a költségvetés készpénzállománya szeptemberben 1,1 milliárd zlotyra (mintegy 282 millió dollár) zsugorodott, az éves hiány pedig a hónap végére elérte az idei egész évre tervezett 38,7 milliárd zloty 85 százalékát.

Raczko a bizakodását a kincstárügyi miniszter, Piotr Czyzewski bejelentésére alapozta, amely szerint elérhető az idei 4,5 milliárd zloty összegű privatizációs bevétel. A Reuters azonban arra emlékeztet, hogy ebből az első kilenc hónap során mindössze 1,4 milliárd teljesült, ezért mindennek jól kell mennie a lengyel távközlési szolgáltató, a TPSA 14,5 százalékos tulajdoni hányadának eladásában, amit többszöri halogatás után tényleg napirendre kívánnak tűzni.

A költségvetés likviditási zavarairól szóló hírek nem maradtak hatástalanok a piacokon: a zloty mind az euróval, mind a dollárral szemben esett, az ötéves állampapírok hozama pedig 10 bázisponttal, 5,90 százalékra emelkedett. A legutóbbi aukción ennek ellenére sem jelentkezett befektető.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.