Máté Dániel: lehet tárgyalni a MOL-PKN fúzióról
A lengyel kormány megkeresése esetén a Pénzügyminisztérium (PM) nyitott a tárgyalásra a lengyel olajipari vállalat, a PKN Orlen és a Mol esetleges egyesítésével kapcsolatban - mondta Máté Dániel, a szaktárca főosztályvezetője hétfőn az MTI-nek.
Az MTI megkeresésére a Mol-nál az üggyel kapcsolatban semmilyen részletről nem adtak felvilágosítást. A társaságok szűkszavúsága összefügg azzal, hogy a magyar olajipari cég tőzsdei társaság, így az előzetes tárgyalásokról nem adhat felvilágosítást.
Egy magas rangú lengyel kormánytisztviselő neve elhallgatását kérve úgy nyilatkozó a Reuters hírügynökségnek, hogy lengyel-magyar miniszteri szintű megbeszélések lesznek novemberben a PKN Orlen és a Mol esetleges egyesítéséről. A részleges privatizálás előtt álló lengyel vállalat iránt korábban a Mol is érdeklődött. A PKN Orlen friss elképzelése szerint a lengyel és a magyar olajipari vállalat, valamint az osztrák OMV és a görög Hellenic Petroleum közép-európai olajkonszernt hozhatna létre.
Egy másik bennfentes, aki a Reuters szerint közel áll a PKN Orlenhez, hétfőn azt mondta a hírügynökségnek, hogy a lengyel olajcég három éven belül teljesen egyesülni akar a Mollal, miután előbb kereszttulajdonlást és egy vegyes vállalatot hoznak létre. (MTI)


