BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Negyedével nőttek a közszféra bérei

Az idén január-augusztusban a bruttó nominális átlagkereset 14,2 százalékkal, a nettó átlagkereset 18,1 százalékkal, a reálkereset - a fogyasztóiár-index 4,4 százalékos növekedése mellett - 13,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

A jelentés szerint a teljes munkaidőben foglalkoztatottak havi bruttó átlagkeresete a versenyszférában 8,6 százalékkal, a költségvetési szférában pedig 25,4 százalékkal nőtt a 2002 első nyolc havihoz képest.

Az idén január-júliusban a bruttó nominális átlagkereset 14,2 százalékkal, a nettó átlagkereset 18,1, a reálkereset - 4,4 százalékos infláció mellett - 13,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Tavaly az első nyolc hónapban a bruttó átlagkereset 18, a nettó 17,7, a reálkereset - 5,5 százalékos infláció mellett - 11,6 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.

Az idén az első nyolc hónapban az őt és több főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a nonprofit szervezeteknél átlagosan 2,7 millióan álltak alkalmazásban, 1,1 százalékkal többen, mint egy évvel korábban.

A nemzetgazdaság három területén csökkent a létszám. A mezőgazdaság erdőgazdálkodás, halászat ágban 4,2 százalékkal, az iparban 2,3 százalékkal, a szállítás, raktározás, posta, távközlés ágban 1,6 százalékkal csökkent az alkalmazottak száma. A többi területen 1,7 és 6,9 százalék között növekedett a létszám.

A versenyszférában az első nyolc hónapban mintegy 6 százalékponttal, 14,4 százalékkal volt magasabb a nettó keresetek növekedési üteme, mint a bruttó kereseteké, a költségvetési szférában azonban megegyezően 25,5 százalék volt.

A nemzetgazdaságban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó nominális átlagkeresete az első nyolc hónapban 130.800 forint volt. Ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 88.400, a szellemi foglalkozásúaké 182.900 forintot tett ki. A versenyszférában dolgozók átlagosan 122.500 forintot kerestek, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók pedig 150.300 forintot. A január-augusztusi nettó átlagkereset nemzetgazdasági szinten 85.600 forintnak felelt meg.

A nemzetgazdasági átlagos havi munkajövedelem 136.100 forint volt, ami 14,1 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A munkajövedelem kereseten felüli része az idén az első nyolc hónapban munkavállalónként átlagosan 3,9 százalék volt. (MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.