BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Regionális tanácsok

Pályázatot írt ki az egészségügyi tárca a regionális egészségügyi tanácsok megalakítására. A 70 millió forint összegű pályázatra november 20-ig jelentkezhetnek a kórházakat fenntartó és egymással szövetkezni kívánó önkormányzatok. A hét régió mindegyikére 10 millió forint támogatást szán a tárca. Ebből alakíthatják meg azokat a háttérintézményeket, amelyek segítségével összesítik az adott régió lakosságának demográfiai és megbetegedési adatait, s mérleget készítenek az egészségügyi intézményrendszerről - tájékoztatott a tárca szóvivője. Ennek alapján készítik el jövő június végéig a régió egészségfejlesztési tervét. Az intézményrendszer konkrét kialakításának koncepcióját 2004. november végéig kell kidolgozni.

Tóth Judit azt is elmondta: a jelenlegi egészségügyi struktúra nem mindenütt igazodik a szükségletekhez. A régiók kialakítása teremti meg a lakosság gyógyítási esélyegyenlőségét. A jelenlegi kapacitáskülönbségek felszámolása mellett az új rendszer kialakítása azért is fontos, mert így van esély arra, hogy az uniós csatlakozással megnyíló pénzalapokra sikerrel pályázzon a magyar egészségügy.

Erre azért is szükség van, mert hazánkban az egy főre jutó egészségügyi kiadások nagysága az EU átlagának csupán 40 százaléka. Vásárlóerő-paritáson számolva a mutató Luxemburgban és Németországban a legmagasabb, 2530, illetve 2537 euró, nálunk 777. Magyarországon a nemzeti össztermék 5,7 százalékát költik egészségügyre; az EU-átlag 7 százalék.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.