Nem merült fel új körülmény, amely indokolná Rejtő E. Tibor előzetes letartóztatásának megszüntetését - tájékoztatták a Fővárosi Főügyészségen a Világgazdaságot. Szakértők ugyanakkor arra hívták fel a figyelmet: miután a váratlan ügyészi kihallgatások a nyomozás menetét egyelőre semmilyen módon nem érintették, valamint hogy a meghallgatások a fogva tartással kapcsolatban bejelentett panasz miatt történtek, nem kizárt, hogy a legsúlyosabb kényszerintézkedést másik válthatja fel.
Az előzetes letartóztatás helyett a legvalószínűbb a házi őrizet lehet: sor kerülhet óvadék kiszabásának kezdeményezésére, ám problémát okoz, hogy a bankár vagyonát zárolták. Az óvadékot más is leteheti helyette, ám tekintettel az ügy jellegére és a gyanúsított vagyoni helyzetére, az magas lenne, így kérdéses, hogy ez járható út-e. A házi őrizet esetében biztosítható akár a szökés, akár az eljárás akadályozásának megelőzése. Kérdéses, van-e összefüggés Kulcsár Attila hazahozatala és Rejtő letartóztatásának megszüntetése között: a Bécsben fogva tartott bróker kiadatási ügyében a következő hetekben, legkésőbb november közepéig kerülhet sor bírói meghallgatásra. Az ezt követő elsőfokú osztrák határozatot még meg is fellebbezheti, így elképzelhető, hogy Kulcsár az év végén vagy később kerül haza. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.