BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

Hat százalék körüli növekedés az USA-ban?

Szeptemberben az amerikai kiskereskedelmi forgalom - április óta először - valamelyest csökkent. Utóbb azonban az adott szektornak korábbi két hónapban nyújtott teljesítményéről szóló adatait felfelé kellett korrigálni, ami azt jelenti, hogy a forgalom júliusban 1,4, augusztusban pedig 1,2 százalékkal növekedett. A rendkívül élénk fogyasztást tükröző mutatók alapján elemzők már 6 százalék körüli - éves rátán számolt - GDP-növekedést várnak a harmadik negyedévre, miután az Egyesült Államokban a fogyasztásból ered a bruttó nemzeti termék kétharmada. (Reuters)



Pezsgő brit munkaerőpiac

A munkanélküliek és a segélyt igénylők száma 28 éve nem látott mélységbe esett Nagy-Britanniában. Bár az elemzők által vártnál kisebb mértékben, 1900-zal csökkent a munkanélküliek száma, ezzel 929 800-ra esett - derül ki a statisztikai hivatal adataiból. A munkanélküliségi ráta változatlanul 3,1 százalék maradt. Bár összességében élénk a brit munkaerőpiac, a feldolgozóiparban folyamatosan szűnnek meg munkahelyek. Az ILO által készített, nemzetközileg összehasonlítható adatok szerint ötezerrel nőtt a munkanélküliek száma az augusztus előtti három hónapban, a ráta 5 százalék maradt. (Reuters)



Internetes vállalkozó Kína leggazdagabb embere

Csütörtökön adják ki azt a listát, amely Kína 100 leggazdagabb emberét tartalmazza. A listán szereplő személyek mindegyikének legalább 110 millió dolláros vagyona van. A listát a Netease legnagyobb részvényese vezeti. Ding Lei Nasdaqon is jegyzett internetes portálja 900 millió dollárt ér. A dolog pikantériája, hogy Kína tíz legbefolyásosabb emberéről külön rangsort publikálnak, aminek élén Larry Yung, a hongkongi Citic Pacific vezetője áll. A listát összeállító Rupert Hoogewerf szerint Kínában lehetetlen sikeres embernek lenni "szégyenfolt" nélkül. (Financial Times)



Schwarzenegger sztrájkokkal edződhet tovább

Félmillió utasnak kellett alternatív közlekedési eszköz után néznie, miután sztrájkba fogtak a Los Angeles megyei autóbusz-szerelők. Ezzel párhuzamosan a dél-kaliforniai élelmiszerbolti alkalmazottak nagy része is beszüntette a munkát, ráadásul 600 millió dolláros keresetet indítottak az Albertsons és a Ralphs áruházlánc ellen. A vád szerint az említett cégek a héten 49 ezer embert bocsátottak el törvénytelenül. A viták hátterében az áll, hogy félbeszakadtak a tárgyalások az alkalmazottak egészségügyi juttatásának finanszírozásáról, ez nehézségeket jelenthet e most megválasztott új kormányzó, Arnold Schwarzenegger számára. (Reuters)



Bukarest bizakodó

Mihai Tanasescu pénzügyminiszter arra számít, hogy a Nemzetközi Valutaalap igazgatótanácsa először a romániai hitelezések történetében lezártnak nyilvánítja 413 millió dolláros készenléti hitelmegállapodását az országgal. A kommunizmus bukása óta eltelt 14 évben több megállapodás is zátonyra futott. A mostani egyezség keretében Bukarest a bank- és energiaszektor privatizálását, az állami bérek emelésének féken tartását, az infláció leszorítását vállalta. Tanasescu szerint az infláció a tavalyi 17,8 százalék után idén 14 százalék, jövőre pedig egy számjegyű lesz. (Reuters)



Belga adóamnesztia-aggályok

A belga adóamnesztia-törvény (VG, 2003. október 14., 2. oldal) tervezete valószínűleg alkotmányellenes tartalma miatt is keresztülvihetetlen, miután a rendelkezés szakjogászok szerint ellentétben áll az ország alaptörvényével. Az első szakvélemények alapján a már amúgy is kompromisszumok tömegével terhelt törvény azért problémás, mert hátrányos megkülönböztetést tartalmaz az országban legálisan elhelyezett betétek tulajdonosaival szemben. A szakértők szerint ott van a baj, hogy a külföldön titokban elhelyezett pénzeket kedvezményes feltételek mellett hagyná legalizálni a törvény, a belföldi be nem vallott betéteket azonban nem. (Reuters)



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.