BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Súlyadó helyett úthasználati díj?

Teljesen átalakítaná a gépjárművek adóztatását és az autópályák használatát egy hamarosan a kormány elé kerülő törvényjavaslat, amely úthasználati díjjal váltaná fel a januártól a gépjárműadót. Így az autópályák használata ingyenessé válhatna.

Ingyen lehetne utazni az autópályákon, ha bevezetnék az úthasználati díjat. Az új adónem január 1-jétől váltaná fel a jelenlegi gépjárműadót. Lapunk úgy tudja, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium által kidolgozott tervezetet a gazdasági kabinet várhatóan a következő ülésén vitatja meg, míg a kormány az ezt követő legközelebbi ülésén tárgyalhatja meg. A díj mértéke megegyezne a 2004-re tervezett gépjárműadó összegével, ám ezt a Magyarországra belépő külföldi gépjárművek után is fizetni kellene. Ennek fejében díjtalanul lehetne igénybe venni az autópályákat.

A külföldi járművek után befizetendő útadóból az állam mintegy 50 milliárd forint többletbevételre tehet szert 2004-ben.

Ez a javaslat szerint bőven ellensúlyozná a megszűnő autópályadíjak miatt az Állami Autópálya-kezelő Rt.-nél keletkező mintegy 11 milliárd forintos bevételkiesést, valamint a külföldi tehergépjárművek után kivetett gépjárműadóból származó évi 3 milliárd forintot. A rendszer szempontjából egyedül az M5-ös autópálya jelent problémát, amelynek díjmentessé tételéről az államnak egyelőre nincs jogosultsága határozni.

A belföldi járművek után kivetett úthasználati díjak változatlanul az önkormányzatokhoz folynának be, a megszűnő gépjárműadóhoz hasonlóan. A díj öszszege gépjárművenként minden megkezdett száz kilogramm után 1200 forint lesz, amelyet évente vagy félévente kellene megfizetni. Belföldi járművek esetén, a megszüntetésre kerülő korábbi adókedvezményeket nem számítva, az útadó bevezetése húszszázalékos díjnövekedést jelent. Másként fogalmazva: egy egyheti autópálya-matrica árának megfelelő díjnövekedésért lehetne jogosultságot szerezni a sztrádák egész éves díjtalan használatára.

A külföldi gépjárművek esetén, a tehergépjárműveket eddig is érintő súlyadó úthasználati díjjal történő felváltásával a személyautók és buszok után is fizetni kellene, ám ez az előbb írtaknak megfelelően a központi költségvetésbe folyna be. A külföldi tulajdonosok várhatóan heti vagy egy hónapos matricát vásárolhatnak majd, illetve felvetődött a féléves vagy éves matrica bevezetése is. Egy külföldi személygépkocsi tulajdonosának várhatóan 2-3 euró közötti öszszeget kell majd fizetni egy egyhetes matricáért.

Az útadó megfizetését a szélvédőre ragasztható matricával lehetne igazolni. Ez, a javaslat indokolása szerint, jobb ellenőrizhetőséget tenne lehetővé, mivel jelenleg a hazai gépjárműállomány közel harmada után nem fizetnek gépjárműadót.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.