Devianciák a hazai társadalomban

A rendszerváltozást követő évtizedben az ismertté vált közvádas bűncselekmények száma hirtelen megemelkedett: 1990-ben 341 ezret, 2001-ben csaknem 500 ezret tett ki, azután ezen a magas szinten állandósult (450 ezer). A bűnözési ráta hasonló változásokra utal: a vizsgált időszak elején mért mintegy 3300-as érték 2000-2001-re 4500 körül alakult.



A középmezőnyben

Az elemzés megállapítja, hogy a magyarországi bűnözési ráta az Európai Unió egyes tagállamaival és néhány volt szocialista országgal összevetve a középmezőnyben helyezkedik el. Kedvezőtlenebb, mint Finn-, Németországban, Ausztriában, Franciaországban és Luxemburgban, de kedvezőbb, mint Portugáliában, Spanyol- és Írországban. Az EU tagállamaiban az évenkénti változások kevésbé markánsak, mint Magyarországon. Ez a jelenség inkább a többi volt szocialista országban tapasztalttal vethető öszsze, ahol a bűnözés a rendszer összeomlását követően szintén növekedett. A különbség a mértékben van: nálunk a bűnözési ráta jóval magasabb, mint a posztszocialista országok többségében.

A vagyon elleni bűncselekmények az összes ismertté vált közvádas bűncselekmény meghatározó hányadát (átlagosan 70-80 százalékát) teszik ki, bár részarányuk csökkenő tendenciát mutat. Az abszolút számokat tekintve valamelyest más a kép: 1990-ben 265 ezer, 2001-ben 317 ezer esetet regisztráltak.

A személyek elleni bűncselekmények száma - hasonlóan a legtöbb bűncselekménytípushoz - az 1990-es években gyors ütemben növekedett: 13 ezerről 21 ezerre, azaz több mint másfélszeresére; a legmagasabb a 2001-es adat. A bűnözési ráta alapján ugyanezek az eredmények adódnak. A mutató az évtized egészében az észak-alföldi régióban volt a legmagasabb; a közép- és a dél-dunántúli adatok is jelentősen emelkedtek, ám a dél-alföldi régióban kisebb mértékű csökkenés mutatkozott.

A bűncselekmények társadalmi következményeinek értelmezését segíti a felderítettségi mutató, amely az ismert elkövetők, illetve az összes bűncselekmény egymáshoz viszonyított arányát jelzi. 1990-ben ez a mutató 49 százalék volt; a következő évben 42 százalékra esett vissza; ezt követően folyamatosan emelkedett egészen 1995-ig; 1996-ban drasztikusan (10 százalékkal) visszaesett; 1998-ig valamelyest ismét növekedett, ezt követően pedig 51-54 százalék körül ingadozott.



Tettesek és áldozatok

1990-ben 112 ezer volt az ismertté vált közvádas bűnelkövetők száma, 2001-ben viszont már több mint 120 ezer. Kiugró volt az 1998-as év adata: több mint 140 ezer; ezt követően fokozatos, bár lassuló ütemű csökkenés mutatkozott.

A legtöbb bűncselekményt a 25 év felettiek követték el, az összes közvádas bűnelkövetőnek átlagosan 60-65 százaléka ehhez a korosztályhoz tartozik. A 25 évesnél fiatalabb bűnelköve-

tők többsége (65-70 százaléka) 14-17 éves, arányuk alig-alig változott az elmúlt évtizedben.

Az adott korosztály lélekszámához viszonyított adatokból levonható következtetések az előzőekben elmondottaktól eltérnek. Ezek alapján ugyanis a felnőttkorúak között volt a legkevesebb bűnelkövető, míg a leginkább veszélyeztetett korcsoport a 18-24 éveseké. Aggasztóan magas a fiatalkorúak hányada is.

A legtöbb bűnelkövető az általános iskolát befejezettek közül kerül ki (a vizsgált időszakban átlagosan 40 százalék); meghatározó még a szakmunkásképzőt végzettek részaránya (25 százalék). Az általános iskola 1-7. osztályát, valamint a középiskolát végzettek hányada alacsonyabb (10-15 százalék); diplomásokat pedig alig találunk közöttük.

A bűnözés társadalmi veszélyességének vizsgálatakor a KSH szakemberei nemcsak a bűnelkövetők, hanem az áldozatok számának és összetételének alakulását is elemezték. A kilencvenes években a sértett természetes személyek abszolút száma 205 ezerről 262 ezerre nőtt. A legmagasabb - 330 ezer - 1995-ben volt, majd 1998-ig 300 ezer fölött állapodott meg, ezt követően azonban folyamatos csökkenés következett be.

A sértettek rátája hasonlóképpen alakult: az 1990-es érték megközelítette a kétezret, 2001-ben ennek a negyedével volt nagyobb, és a tetőzés, 3200 fővel, szintén 1995-ben következett be.

A sértettek között a felnőttkorúak voltak a legtöbben: a 25 évesek és az ennél idősebbek. A fiatal felnőttek arányszámai változatlanok maradtak, a fiatalkorú és a gyermekkorú sértettek száma azonban kétszeresére nőtt. A fiatal felnőttek és a 25 évesnél idősebbek körében 1998-tól kedvező fordulat következett be.



Önpusztításban az élen

Az öngyilkosságok gyakorisága a társadalom lelkiállapotának egyik fontos mutatója, ezért - bár elsősorban személyes természetű devianciának tekintik a szakemberek -, itt mégis társadalmi problémaként elemezték. Számuk 1990-től 2001-ig több mint negyedével, 4100-ról 3000-re esett vissza. A csökkenés 1997-ig töretlen volt, ettől az évtől kezdődően a folyamat 2001-ig lényegében stagnált, ekkor azonban a mutató ismét süllyedt, ezzel a rendszerváltást követő évek legalacsonyabb értékét produkálva. Közismert, hogy a magyar öngyilkossági ráta így is a legmagasabbak közé tartozik a világon, különösen kirívó az Európai Unió tagállamaihoz képest. Az adatok leginkább a finnekéihez hasonlíthatók, de ott is tízzel kevesebb a 100 ezer lakosra jutó elkövetés száma. A tendencia az EU-országokban is csökkenő. A volt szocialista országokban - Észtországot leszámítva - harmad-, negyedannyi öngyilkosság jut 100 ezer lakosra, mint hazánkban, de a különbségek némileg csökkentek. A legtöbb öngyilkosságot Magyarországon a férfiak követik el, ráadásul a nőknél a ráta valamivel nagyobb mértékben csökkent.

A 70 évesnél idősebbek a legveszélyeztetettebbek: 1990-ben 100, 2001-ben 60 öngyilkosság jutott 100 ezer ilyen korú lakosra. A negyvenes, ötvenes és hatvanas éveikben járók között is igen magas az elkövetők aránya, bár a vizsgált évtizedben kissé csökkent. Az adatok nemenként kissé eltérnek: a nők között - a legidősebbek után - a 60-69 évesek, a férfiak között a 40-49 évesek rátái a legmagasabbak. Ez arra utal, hogy az elmagányosodás, vagy a negyvenes éveikben járó férfiak gyakran előforduló egzisztenciális és egészségügyi problémái is okai lehetnek az önpusztításnak.

A két alföldi, ezek közül is a dél-alföldi régióban fordul elő a legtöbb öngyilkosság, az arány az 1990-es évtized egészében 50 körül ingadozott, és csupán 2001-ben esett jelentősen vissza. Százezer főre számítva a legkevesebb öngyilkosságot Budapesten regisztrálták, a városokban és különösen a községekben magasabb az arány, de a tendencia mindenütt csökkenő: 1990-hez képest 2001-ben Budapesten 11-gyel, a városokban 8-cal, a községekben 14-gyel volt alacsonyabb a mutató; 1997-től a községek és a városok rátája közeledett egymáshoz, sőt 2001-re a különbség lényegében eltűnt.



Alkoholba menekülés

Az alkoholizmus megítélése társadalmanként, koronként és kultúránként eltérő. Manapság társadalmi súlyú devianciának minősül, amely többek között szerepet játszhat az öngyilkosságok, a bűnelkövetés és az áldozattá válás alakulásában is. A különféle deviáns viselkedési formák hatással is vannak egymásra. Az alkoholisták nehezebben érzékelik és fogadják el a társadalmi normákat. A bűnügyi statisztika regisztrálja ezt az összefüggést: 1990 és 1994 között a bűnelkövetők 31-32 százalékának tettében játszott szerepet az alkohol; majd ez az arányszám csökkent, 1997-től pedig 18-20 százalék körül ingadozott.

Az alkoholizmus mértékének egyik legfontosabb jelzőszáma az egy főre jutó alkoholfogyasztás. Ugyanez az adat az úgynevezett nagyivók számának mérésére is használatos, ugyanis az úgynevezett Ledermann-hipotézis szerint minél nagyobb az egy főre jutó alkoholfogyasztás, annál nagyobb a mértéktelenül ivók száma. A rendszerváltást követő évtizedben Magyarországon átlagosan 10,4 liter (tiszta szeszre átszámított) alkoholtartalmú ital jutott egy lakosra. A legmagasabb ez az érték 1990-ben volt, 11 liter; 1994-ig 10,5-10,6 körül ingadozott; az 1995-ös mélypont után növekedés következett, majd a mutató alacsonyabb szinten megrekedt.

A sörfogyasztás a rendszerváltást követő évtizedben - bár meghatározó arányú maradt - 30 százalékkal visszaesett (1990-ben 105, 2000-ben 73 liter jutott egy főre). A bor fogyasztásában a hivatalos statisztikai adatok nem jeleznek lényeges változást: mértéke évente átlagosan 29-30 liter körül ingadozott, a legmagasabb, 34 liter 1998-ban volt. Az égetett szeszes italok a kilencvenes évtizedben visszaszorultak, csaknem 2 literrel fogyott kevesebb az időszak első évéhez képest.

A magyar adatok nemzetközi összevetésben viszonylag magasnak mondhatók. Az Európai Unió egyes tagállamai közül ugyan Spanyolországban hasonló, Portugáliában pedig egy literrel még magasabb is az alkoholfogyasztás, de másutt mindenütt alacsonyabb, kiváltképp Svédországban. A volt szocialista országokhoz viszonyítva a hazai mutatók megegyeznek a Csehországban és a Romániában mértekkel, míg Szlovákiában 2, Lengyelországban pedig 3-4 literrel fogyasztanak kevesebb alkoholt, mint nálunk.

A statisztikusok közvetett módon szereznek ismereteket az alkoholizmus mértékéről, amikor figyelembe veszik a májbetegségekben elhunyt alkoholisták 100 lakosra vetített számát. Ez az adat 1995-ig - mind összességében, mind nemenként vizsgálva - emelkedett, a férfiaknál valamelyest nagyobb mértékben. 1996-tól kezdődően az adatok kismértékű csökkenése, illetve stagnálása tapasztalható.

A Közép-Dunántúlon és az Észak-Magyarországon élők között a legmagasabb a májbetegségben elhunyt alkoholisták aránya, azonban a tendencia 1995-ig mindenütt emelkedő volt. Az évtized második felében - változatlan területi sorrend mellett - a különbség valamelyest mérséklődött.



Új veszélyforrás: drog

A drogfogyasztást egyrészt egészségügyi, másrészt bűnügyi kérdésként értelmezik a KSH szakértői. Ez a kettősség az információk forrásaira is érvényes: ismereteik egy részét az egészségügyi intézményrendszertől, más részét rendőrségi-ügyészségi forrásokból szerezték be. Az egészségügyi intézményrendszer 1997 óta szolgáltat adatokat a hazai drogfogyasztásról. Bár adataik függenek a hálózat kiterjedségétől és fejlettségétől, a nyilvántartásokból pedig a kezelésre nem jelentkezettek eleve hiányoznak, kiindulási pontként mégis megfelelnek.

A betegek számának megállapításához a drogambulanciákon, drogközpontokban, pszichiátriai gondozókban, gyermek- és ifjúsági gondozókban, pszichiátriai osztályokon nyilvántartásba vett személyeket összegezték. Ezek szerint a régiók közül Közép-Magyarország a legveszélyeztetettebb, ennek intézményeiben tartották nyilván az összes kezelt átlagosan 60 százalékát, míg a legkedvezőbb adatok a Nyugat-Dunántúlon mutatkoztak.

A drogfogyasztás gyakoriságát jelzi, hogy a súlyosabb esetek (a naponta fogyasztók) többségben vannak az alkalmi drogozókhoz képest, bár 1997 és 2000 között kimutatható a közeledés a két csoport adatai között.

A legelterjedtebb kábítószertípus, az ópiát (ópium, heroin stb.) használata növekedett, részesedése az 1997-es 30 százalékról 2000-re 40 százalékra emelkedett. A másik leggyakoribb csoportba a szerves oldószerek (inhalánsok) tartoznak, egyharmados-egyötödös aránnyal. A nyugtatók használata 15 százalék körül alakult; az amfetaminszármazékoké 12-ről 7,5 százalékra csökkent; a kannabisz típusúaké 9-ről 14 százalékra nőtt; a kokainé, illetve a hallucinogéneké pedig 1-2 százalék körül ingadozott.

A kábítószerhez kapcsolódó tevékenységek igen sok országban bűncselekménynek minősülnek, bár - mint a legtöbb bűncselekménytípusnál - itt is igen magas a latencia aránya. És mivel ez a bűncselekmény viszonylag új kategória, megítélése jelentős mértékben függ a büntető törvénykönyv változásaitól.

A drogokkal összefüggő bűncselekmények, illetve a elkövetők 100 ezer lakosra jutó száma Magyarországon 1990-től 1996-ig lassan, de folyamatosan emelkedett (0,4-ről 5,4-re, illetve 0,3-ről 4,3-re); 1997-ben és 1998-ban az előző évekhez képest évente megkétszereződtek a ráták; ezt követően a növekedés üteme valamelyest lelassult.

A KSH szakembereinek 1997-től vannak adataik a különböző kábító hatású anyagok, ezek között a kábítószerek fogyasztásának bűnelkövetésben betöltött szerepéről. Az ilyen összefüggések hányada 1997-től 2001-ig folyamatosan emelkedett: 4,5-ről 18 százalékra. Az elkövetők aránya szintén körülbelül négyszeresére nőtt, az 1997-ben regisztrált 0,3 százalékról 2001-ben l,3 százalékra. A mutatók mindegyike a drog erősödő szerepére utal.