BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Drágítanának a molnárok



Folytatódik az árrobannás a hazai lisztpiacon, mivel a malmok januártól újabb 15 százalékos drágítást helyeznek kilátásba.

Lakatos Zoltán, a feldolgozókat tömörítő Gabonaszövetség elnöke szerint a januárra ütemezett árváltoztatást az indokolja, hogy időközben kiderült: a novemberi drágítás nem fedezné a most is vásárló malmok többletköltségeit. A búzaárak ugyanis már meghaladják a tonnánkénti 42 ezer forintot, szemben a tavalyi 22-24 ezerrel. A szövetség árumérlege pedig azt tükrözi, hogy az aszály miatt megtizedelt búzatermés - figyelembe véve a 400 ezer tonnán felüli eddigi exportot is - nem elegendő a belföldi igények kielégítéséhez. Ezért már a jövő év elejétől importra lesz szükség, ami további terménydrágulást vetít előre. A behozatalra ugyanis várhatóan 45 ezer forint feletti árakon nyílhat mód.

A most tervezett változtatásokkal együtt 70 forint körüli malmi lisztárak alakulnának ki, ami 50-55 százalékos drágulást jelentene az év közepéhez képest. Emiatt a pékek - hivatkozva más meghatározó kiadásaik várható növekedésére is - az év végétől, vagy a jövő év elejétől újabb kenyérdrágítást helyeznek kilátásba az eddig elért 10-12 százalékos mértéken felül.

Szakértők szerint az FVM az idei aszály miatti árrobbanás kedvezőtlen hatásait a fogyasztókra igyekszik hárítani, mivel továbbra sem intézkedik a búzaexport korlátozásáról. Ezzel a termelői érdekeket tartja szem előtt, hiszen a kivitel adminisztratív nehezítése csökkentené a belföldi búzárakat. Korábban a minisztérium megkezdte egy exportregisztrációs rendszer tárcaközi egyeztetését, de máig erről sem született döntés. Benedek Fülöp közigazgatási államtitkár nem nyilatkozott lapunknak.

A gazdálkodók semmilyen exportkorlátozást nem tartanak indokoltnak - erősítette meg a korábbi termelői álláspontot Guba Mihály, a szövetkezeti érdekképviselet választmányi tagozatának elnöke. Szerinte a hazai igények kielégítéséhez szükséges árumennyiség már a malmoknál van, amelyek 100 ezer tonna búzának megfelelő liszt exportját is tervezik. Lakatos ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy több malomnál februárra kimerülnek a búzakészletek. Ekkortól le kell állniuk, vagy drágább importból kell pótolniuk a szükséges árumennyiséget a hazai terményhiány miatt - állítják ágazati szakértők.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.