BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jól fizetik a mérnököket

A pályakezdők közül ma a mérnökök reménykedhetnek a legjobb fizetésben. Negyedmillió forint körüli bruttó bér várja őket, a fiatal közgazdászoknak azonban ennél jóval kevesebbet kínálnak. A cégek a néhány év szakmai tapasztalatot felmutató diplomásokra vadásznak.

Még mindig sokat ér a műegyetemi diploma: aki 2001-ben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen diplomázott, az mára átlagosan bruttó 246 ezer forintot keres havonta, de a villamosmérnöki és informatikai karon végzettek bátran reménykedhetnek 320 ezer forint körüli összegben is (sőt, néhány szerencsés bruttó fizetése a félmillió forintot is eléri) - derül ki a BME felméréséből. Ez már "csak" 5,2 százalékos emelkedést jelent az egy évvel ezelőtti értékekhez képest. De még mindig jobb a helyzetük, mint közgazdász társaiknak: az állásbörzéken körülbelül 170-200 ezer forintos bruttó fizetéseket kínálnak számukra.

Ráadásul a Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetemen rendezett Karrierexpo szervezőinek tapasztalata alapján egyre nehezebb megtudni, hogy nagyjából milyen fizetést kínálnak az állásbörzéken megjelent cégek: az erre vonatkozó rubrikát mind gyakrabban tölti ki a "versenyképes" meghatározás - nyilatkozta lapunknak Csaba Attila, a BKÁE Karrier Iroda egyik munkatársa. Tóth Sándor, a szerdán lezárult BME Infobörze fő szervezője szerint ez azzal magyarázható, hogy a cégeknek már nem kell a nagy pénz reményével magukhoz csábítani a szakembereket: helyette inkább begyűjtik az életrajzokat, megtudakolják a fizetési igényeket, és ehhez igazodva állapítják meg az illető pályázónak felkínált összeget. Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy egyre nagyobb hangsúlyt kapnak az úgynevezett egyéb juttatások (mobiltelefon, cégautó, albérlet-támogatás stb.).

Odáig azonban, hogy valaki eldöntse: elfogadja-e a kínált bért, el is kell jutni, és - az Infobörze szervezőinek tapasztalatai szerint - ez a mérnököknek megy a legnehezebben: a cégek már évek óta panaszkodnak, hogy hiába jó szakemberek, nem tudják eladni magukat. Tóth Sándor szerint az idén már kevesebb volt az ilyen jellegű panasz, de a mérnökök - mentalitásukból adódóan - még mindig nehezen fogadják el, hogy már a börzére is fel kell készülni, ki kell öltözni és valahonnan használható nyelvtudást és kommunikációs készséget is elő kell teremteni, különben a tapasztaltabbak szerzik meg a jó helyeket. Ez utóbbiakból - mármint a 2-3 éve diplomázott, és így már 1-2 éves szakmai tapasztalatot szerzett pályázókból - pedig egyre több van. Ezt a kínálatot látva pedig a cégek közül mind többen várják el a jelentkezőktől a gyakorlatot. Az Infobörze fő szervezője ezért azt tanácsolja az egyetemistáknak, hogy igyekezzenek még iskolai éveik alatt némi - még ha nem is szakmai, de legalább munkahelyi - tapasztalatra szert tenni.

Bár a látogatók száma mind a közgázos, mind a műegyetemes állásbörzén alacsonyabb volt, mint a korábbi években, Tóth Sándor szerint az Infobörzén így legalább elviselhető volt a tömeg, a cégek pedig kellő látogatottságról számoltak be. Ráadásul az Infobörze honlapjára - a rendezvény ideje alatt - érkezett 30 ezer látogató is azt bizonyítja, hogy nem az érdeklődés, csupán a személyes részvétel csökkent kissé.

A pályakezdők közül ma a mérnökök reménykedhetnek a legjobb fizetésben. Negyedmillió forint körüli bruttó bér várja őket, a fiatal közgazdászoknak azonban ennél jóval kevesebbet kínálnak. A cégek a néhány év szakmai tapasztalatot felmutató diplomásokra vadásznak.

Singlár Zsuzsa

-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.