Engin Akcakoca lépését azzal indokolta, hogy a kormány az utóbbi időben folyamatosan nyomás alatt tartotta, távozását követelve - tudatta a Bloomberg. Megfigyelők szerint helyére várhatóan a miniszterelnök helyettes jelöltjét, a második legnagyobb török állami bank első emberét választják majd. A távozó vezető kiemelte: reméli, hogy a kormány tiszteletben tartja majd a felügyelet függetlenségét.
Korábbi nyilatkozataiban a 2001-ben az előző kormány által kinevezett felügyeleti vezető már többször nehezményezte, hogy az ország vezetése inkább gazdasági akadályt lát a hatóságban, semmint a piaci konszolidáció letéteményesét. Márpedig az ország 44 milliárd dollárt költött hitelintézeti szektor rendbehozatalára.
Törökországban az IMF nyomására tucatnyi egy-egy részterületért felelős független felügyeletet hoztak létre, s a nemzetközi szervezet többször is figyelmeztette az egymást követő kormányokat, hogy a hatóságok függetlenségét tartsák tiszteletben. Elemzői kommentárok szerint nem túl örvendetes, hogy egy felügyeleti vezető politikai nyomásra kénytelen távozni. Úgy vélik, a mostani vezetés nemigen törődik a piaccal, ehelyett minden fontos vezetői posztot saját embereivel akar feltölteni. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.