BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vegyesboltnak ütközött a személyszállító hajó

Egy kétszáz személyes, 85 tonnás, 40 méter hosszú személyszállító hajó ütközött egy tolnanémedi vegyesboltnak, mert rosszul rögzítették a vízi járművet szállító trélert.

A hajót a Balatoni Hajózási Rt. vásárolta egy ukrán cégtől, s a Dnyeperen, majd a Dunán úsztatva a dunaújvárosi kikötőből szállították volna tovább közúton Siófokra - mondta a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője.

Kustra József ezredes hozzátette: a szállítók vasárnap este megálltak és lecsatolták a trélert a 61-as számú főúton, Tolnanémediben, mert tankolni szándékoztak a vontató járművel. A szerelvényt azonban rosszul rögzítették, s a tréler - rajta a hajóval - az egy enyhe lejtőn megindulva áttért a másik forgalmi sávba, majd egy faházban üzemelő vegyesboltba rohant.

Elmondta: személyi sérülés nem történt, ami elsősorban annak tudható be, hogy a baleset a késő esti órákban történt.

A rendőrség közlése szerint hamarosan megérkezik Budapestről az a speciális daru, amelynek segítségével ki tudják emelni a hajót. Az anyagi kár több millió forint. (MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.