A Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatósága (MKGI) hirdetmény közzététele nélküli közbeszerzéssel választotta ki a saját, valamint az általa koordinált 40 budapesti intézmény mintegy ezer személygépjárműve kötelező és casco biztosítása mellé kiegészítő életbiztosítás szolgáltatóját. Ajánlattételre az Allianz Hungária Biztosító Rt.-t kérte fel.
Az MKGI azzal indokolta a választott eljárás (ennél csak az eredményt kell közzétenni) alkalmazását, hogy az általa indított korábbi közbeszerzési eljárás eredményeként 2002. december 27-én határozatlan időtartamra szóló keretmegállapodást kötött az Allianz Hungária Biztosító Rt.-vel. A keretmegállapodás aláírását követően merült fel igény a biztosított gépjárművekben utazók életbiztosítása iránt. Mivel a gépjárműben utazók nem nevesítve szerepelnek a biztosítás során, azaz az életbiztosítás nem konkrét személyekre, hanem a gépjárműben mindenkor utazókra vonatkozik, az általános életbiztosítási formák ennek a biztosítási igénynek nem felelnek meg. Ez a speciális biztosítás csak a már korábban megkötött, vagy jövőben megkötendő casco biztosítások kiegészítő biztosításaként vehető igénybe. (MK)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.