A európai kamarai szervezeteket tömörítő brüsszeli központú szövetség szerint a már EU-tagállamok valamivel derűlátóbbak, mint a jövőre belépő új tagok.
Magyarország legnagyobb exportőre, az Audi Hungaria Motor Kft. a tavalyi, 3,5 milliárd eurós kivitelét néhány százalékkal az idén és jövőre is túlteljesíti - mondta Lőre Péter pr-vezető.
Összességében az EU-tagálla-mokban és a csatlakozó országokban az üzleti bizalom indexének nettó egyenlege a tavalyi felmérésben feljegyzett 13,2 százalékról az idén 21,7 százalékra nőtt. (A nettó egyenleget úgy kapjuk meg, ha a kedvező választ adó vállalatok százalékából levonjuk a pesszimista válaszolókét.)
Három országban azonban - Luxemburgban, Cseh- és Németországban - a borúlátó várakozások meghaladják a kedvezőeket. Az is érdekes jelenség, hogy az Eurochambres szerint a nem eurózónához tartozó országok teljesítménye továbbra is túlszárnyalja az eurózónához tartozókét (40,6, illetve 15,9 százalék).
Ami az egyes gazdasági területeket illeti, a felmérésből az tűnik ki, hogy a válaszadó cégek exportja csaknem ugyanolyan szintű lesz jövőre, mint 2003-ban. Ám a nem az eurózónához tartozó országok dinamikus exportnövekedést jegyeznek fel, különösen Svédországban és Dániában. A jövőbeni uniós tagállamokban pedig Magyarország, Észtország, Szlovákia és Szlovénia szerepel az exportkilátások élén.
Ami a beruházásokat/befektetéseket illeti, e tekintetben különösen a csatlakozó országok vállalatai adtak kedvező prognózisokat (33,2 százalék, a tagállamokra vonatkozó 5,7 százalékkal szemben). A derűlátóbb prognózis részben annak tudható be, hogy az EU strukturális és kohéziós alapjaiból konkrét összegek beáramlása várható az újonnan belépő országokba. Az EU-n belül Olasz-, Spanyolországban, az Egyesült Királyságban és Dániában jegyezték fel a beruházási szint fokozatos bővülését.
A Magyar Külgazdasági Szövetség főtitkára, Botos Balázs szerint a szervezetük által tömörített 140 tagvállalat többsége a következő évre exportnövekedéssel számol. A várakozás mértéke ugyanakkor eltérő, azok a vállalatok nyilatkoztak optimistábban az exportkilátásokat illetően, amelyek évek óta az uniós piacon vannak, míg azon tagvállalataik, amelyek csak most készülnek erre a piacra, kevésbé derűlátóak. A gépipari termékek gyártói is az átlagosnál optimistábban nyilatkoztak a jövő évi exportkilátásokat illetően, míg a könnyűiparban érdekelt vállalatok a felmérés szerint nem reménykednek dinamikus exportnövekedésben. Az exportbővülés lehetséges mértékéről a tagvállalatok eltérően vélekedtek. Az optimistábbak lehetségesnek tartanak akár 20 százalékos növekedést, míg a kevésbé derűlátóak 2-3 százalékos exportbővülést prognosztizálnak a jövő évre.
Derűlátása ellenére sem számíthat 20 százalékos exportnövekedésre a Carl Zeiss Hungária Optikai Kft. - mondta Kárpáti Tibor, a cég ügyvezető igazgatója. Németországban ugyanis az egészségügyi reform miatt jövőre megszűnik a szemüvegvásárlás támogatása, így mindenki az idén vásárol. A mátészalkai cég legjelentősebb exportterméke pedig a szemüveglencse, s emiatt július óta nemcsak három műszakban, de szombatonként is termel a gyár. Így a szemüveglencse-termelés a második fél évben az elmúlt év azonos időszakában teljesített mennyiségnél 40-50 százalékkal magasabb. Másrészt azonban a termelés januártól kezdődő esése miatt nem tervezhető pontosan a jövő év, ám a cég más termékei - távcsövek, látásjavító készülékek, berendezés-alkatrészek és optikai gyártóeszközök - esetében kivitelnövekedésre számítanak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.