Még a nap folyamán találkozik Czeglédi Lászlóval, a Magyar Televízió (MTV) Közalapítvány kuratóriumának elnökével Ragáts Imre, az MTV Rt. elnöke, a megbeszélés egyik témája Ragáts Imre esetleges távozása lesz posztjáról - derült ki több forrásból.
"A végjátékot játsszuk már napok óta" - mondta a hírt megerősítve a kuratóriumi elnökség egyik tagja, akinek szavai szerint a testület "nem keresi az újabb botrányokat, de azok vannak". Egy másik tag annyit közölt, reméli, hogy Ragáts Imre megelőzi őket és lemond.
A HVG e heti - csütörtökön utcára kerülő - számában megjelenik: a tervek szerint a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége csütörtöki ülésén ismét napirendjére tűzi a közszolgálati médium elnöke leváltásának ügyét.
A lap szerint ugyanis "azóta elvált felesége üzlettársának cégétől - állítólag a piaci ár háromszorosáért - vásárolt természetfilm-sorozatot Ragáts Imre, a köztévé elnöke".
Több forrásból szerint az üzlettárs Ragáts Imre elvált feleségének gyermeke.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.