BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Közeledés Kínához

Pekingben és Sanghajban tesz látogatást ezekben a napokban Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter, akinek vizitje az ázsiai mamutországba egyenes és logikus folytatása az elmúlt pár év intenzív kétoldalú kontaktusainak. A tervek szerint a magyar miniszter - 19-ig tartó látogatása alatt - egy sor területen folytat megbeszéléseket, ezeken a közelmúltban folyamatosan napirenden tartott témák kerülnek szóba. Ilyen az a korábban is többször deklarált szándék, hogy Magyarország váljék Kína regionális központjává Kelet-Közép-Európában.

S ilyen a kétoldalú kereskedelem kérdésköre, amely kapcsán az a határozott magyar törekvés, hogy a forgalom bővülése a magyar export növekedésén alapuljon. A kétoldalú kereskedelmi szaldó ugyanis jelentős magyar passzívumot takar - kínai statisztikák szerint a hetedik legjelentősebb aktívumtermelő reláció számukra a magyar. Ehhez hozzájárulhatnak a különféle termelési kooperációk, továbbá a kölcsönös tőkebefektetések is.

Ez utóbbi téren egyébként mindkét irányban van fejlődés: Kínában - a pekingi magyar nagykövetségtől kapott adatok szerint - 60 millió dollárt meghaladó magyar működő tőke telepedett meg eddig, a magyar projektek sorában található étterem, háztartási vegyi anyagokat gyártó üzem, gyümölcspálinka-előállító gyár és irodaház is. Magyarországon ennél jóval nagyobb a kínai tőke összege: csak a különféle kisebb projektek révén telepedett meg eddig durván 120 millió dollár, ami mellett mintegy 200 millió dollárnyi invesztícióval jött létre az Ázsia Center. E kínai cégek minél "hazaibb" kiszolgálását is szem előtt tartva nyitott leánybankot Budapesten pont egy éve a Bank of China, amely egyébként a magyar Eximbank Rt.-vel együttműködve hitelkonstrukciókkal is segíti a kétoldalú forgalom fejlesztését.

Több magyar cégnek van már képviseleti irodája, miként az ITDH is tart fenn kereskedelmi szolgálati irodát Pekingben. Döntés született egyébként arról is, hogy Sanghajban is nyit egy másikat. Sanghaj egyébként is a magyarok látókörébe került az utóbbi időben, nem véletlen, hogy Csillag István mostani látogatása alatt oda is elutazik, hogy részt vegyen és beszédet mondjon a Shanghai World Travel Fairen, amelyen a visegrádi négyek közös pavilonban mutatják be kínálatukat. Az idegenforgalom amúgy is kiemelt területe a kétoldalú kapcsolatoknak: Magyarország ugyanis megkapta a jóváhagyott turisztikai célország státusát Kínától, s az első kínai turistacsoport a közelmúltban már ellátogatott hazánkba. E kapcsolatok fellendüléséhez jelentősen hozzájárulhatna a közvetlen Budapest-Peking repülőjárat újraindítása: Csillag István a napokban tárgyal is az ottani légügyi hivatalnál erről. Nem véletlen az sem, hogy a látogatás időpontjához igazították a Malév és a Hainan Airlines közötti megállapodás aláírását. (NVZs)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.