BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Valutaválságban a forint?

Legújabb térségi árfolyamkockázati elemzésében a jelentős valutaválság-kockázati zónába tolta a forintot a Bank of America, amely 280 forintos euróárfolyammal számol a negyedik negyedévre.

A világ harmadik számú pénzügyi szolgáltatójának londoni befektetési irodája havonta ad ki feltörekvő piaci valutaárfolyam-kockázati listát, amelyet már egy éve rendre a forint vezet. A februári listán azonban a forint abba a zónába került, amelyben a bank meghatározása szerint "nagyon magas" a jelentős, azaz 5 százalék feletti leértékelődés kockázata.

A kockázatokat az árfolyamkilengések veszélye alapján súlyozó listán 5-től 20 pontig terjed a kockázati mutató. Magyarország árfolyamkockázati megítélése az előző havihoz képest csaknem másfél ponttal emelkedve - a vizsgált feltörekvő piaci valuták közül egyedüliként - a 15 pontos szint fölé került, ahol a BoA előrejelzési modellje szerint 51 százalékos a valószínűsége a valuta 5 százaléknál nagyobb külső értékvesztésének.

Callum Henderson, a Bank of America vezető londoni valutaelemzője az új lista kiadása után azt mondta: a számos piaci és makrogazdasági jelzőszám - folyómérleg, költségvetés, monetáris bázis, kötvényhozam-felárak - kombinációjából összeálló modell azt jelzi, hogy jelentősen megnőtt a kockázata egy magyarországi valutaválságnak "valamikor az év folyamán".

Arra a kérdésre, hogy a Bank of Americánál hogy határozzák meg a valutaválság fogalmát, a szakértő azt mondta: a cég 5-10 százalék közötti (külső) értékvesztést tekint valutaválságnak. Hozzátette: a (magyarországi) alapmutatók a jelenleginél lényegesen gyengébb forint-euró árfolyamot indokolnának.(euro.hu)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.