BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb egyeztetések a vigalmi negyedről?

Ismét megalakulhat a városházán a prostitúció szabályozásával foglalkozó szakbizottság, és újból egyeztetések indulhatnak a türelmi zóna kijelöléséről a kerületekkel - értesült a Népszabadság. Városházi információink szerint a főváros nem csak zóna meghatározásán gondolkodik, hanem az esetleges vigalmi negyed kialakításának kérdéseivel is foglalkozna. A Főpolgármesteri Hivatal azt is tisztázná, hogy a piros lámpás negyed kialakításához az önkormányzat miként tudna megfelelő ingatlanokat kijelölni - a prostitúció nem közcél, így kisajátítási eljárás nem indulhat.

A főváros évek óta mulasztásos törvénysértést követ el azzal, hogy nem jelölt ki türelmi zónát. Az Alkotmánybíróság április végén mondta ki: ebben a kérdésben a kerületeknek nincs tennivalója, a zóna meghatározása kizárólag a Fővárosi Közgyűlés hatáskörébe tartozik. Úgy tudjuk, a most induló egyeztetések során a városháza ismét fel fogja vetni a prostitúciót tiltó New York-i egyezmény felmondásának lehetőségét. Az 1999-es maffiaellenes törvény módosítását is szeretnék, mert a törvény alapján a kérdés nem rendezhető.(Nol)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.