Már tárgyalnak az új tagjelöltek

Törökországnak, az Európai Uniónak és a világnak egyaránt áldásos fejleményként értékelte Abdullah Güll török külügyminiszter az EU-török csatlakozási tárgyalások luxembourgi megnyitását, akinek szavait brit kollégája, Jack Straw azzal egészítette ki, hogy szerinte a fejlemény igazán történelmi nappá emelte 2005. október 3-át. Néhány perccel később hasonlóan emelkedett szellemben Ivo Sanader horvát miniszterelnök méltatta ugyancsak Straw-val közösen tartott sajtóértekezletén az EU-horvát tárgyaláskezdést is.

Mindez egyúttal azt is jelentette, hogy hétfő éjszakára végül happy enddel végződött a nagyhercegségben vasárnap elkezdődött alkudozás. A törökök kapcsán viszonylag az addig blokkoló Ausztria engedett többet, midőn lemondott arról, hogy a tárgyalási mandátumból a tagsággal alternatív stratégiai partnerség lehetőségét is ki lehessen olvasni. Azt azonban sikerült a szövegben tartani, hogy - a tagsági feltételként elismert koppenhágai kritériumok kapcsán - egy kiegészítő utalás leszögezi: beleértendő ebbe az EU befogadóképességének szükségessége is. Ugyancsak a szövegben maradt a török kifogást kiváltó kitétel arról, hogy külpolitikájában Ankarának a nemzetközi szervezetekben fokozatosan az EU politikájához kell igazodnia. Ez utóbbit a hírek szerint a török diplomácia különösen azért tartotta aggályosnak, mert látszólag korlátozhatja őt, ha például kifogást kívánna emelni egy netán bekövetkező ciprusi NATO-tagság előtt.

A másfél napon áthúzódó, 30 órás intenzív egyeztetésben az EU-tanács egésze szinte alig vett részt: Straw közvetlenül tárgyalt az osztrák és ciprusi kollégájával, majd idővel telefonon Ankarával is - ahonnan Güll csak neki tetsző végeredmény ismeretében volt hajlandó elindulni -, és a többi tagállam minisztereit csak időről időre tájékoztatták a fejleményekről. Mindez utóbb nem kis morgást is kiváltott némely delegáció körében, sérelmezve, hogy egyes esetekben úgy került szövegtervezet a törökök elé, hogy az EU-tanács egésze nem is látta azt.

Mindenesetre ezen egyeztetések során tisztult egyre jobban a kép - így kapott Straw megerősítést a ciprusiaktól arról, hogy nem törekednek NATO-tagságra, s ez sokat enyhített az említett török kifogáson -, s mivel közben a másik szálon a horvát ügy az osztrák delegáció kívánságainak megfelelően haladt (midőn Carla del Ponte ENSZ-főügyész immár a hágai törvényszékkel teljesen együttműködőnek minősítette Zágrábot), késő délutánra felgyorsulhattak a dolgok. Este igazából már nem is annyira tartalmi, hanem formai oldalról jelentettek fejfájást az egymásra torlódott bonyolult teendők, amennyiben a korábban kisebb formációban zajlott egyeztetéseket tanácsi keretek között is öszsze kellett rendezni, hogy időben megszülessen a szükséges határozat, és tovább lehessen lépni. E diplomáciai bűvészmutatvány végül úgy vezetett az október 3-i EU-török tárgyaláskezdéshez, hogy Straw az egy órával hátrébb maradó londoni idő szerint még éppen éjfél előtt asztalhoz ült török kollégájával. Sanader és a horvát delegáció már néhány perccel túlcsúszott ezen is.